Kategória: "sok pici változás mihez tart vajon?"
A minap Apuval beszélgettem az informatika, a technológia fejlődéséről, és érdekes párhuzamok, összefüggések jutottak eszembe az oktatás és a technika haladása között.
Azt - mondhatni - mindnyájan tudjuk, hogy az egyre nagyobb bonyolultságú eszközök mind nagyobb kényelmet hoznak életünkbe, s ezzel kiszorítják az életben való elboldoguláshoz szükséges tudás megszerzésének kényszerét mindennapjainkból, így a tendencia szerint egyszerűen szólva butítják az emberiséget. Láthatjuk, hogy a számológép elterjedésével azt értük el, hogy nem tudunk számolni. Holott ez a hasznos kis eszköz eredetileg nem számításainkat felváltani rendeltetett, hanem csupán meggyorsítani. A mobiltelefonok beépített telefonkönyve is igen hasznos dolog, mégis ahhoz vezetett, hogy ma talán két-három telefonszámot tudok fejből (beleértve a sajátomat), míg hét-nyolc évesen ötöt minimum tudtam.
És ez a tendencia rohamosan halad tovább... No de mihez tart vajon?
Mondhatjuk, hogy oké, érthető, de mi szükségünk a számolni tudásra, ha ott a számológép most már minden mobiltelefonban is?! - azonban figyeljük meg, mi van, ha éppen nincs a zsebben a mindent tudó szerkentyű? - megáll a világ?
Vagy, mit eredményez ez az aprócska hiány, ha fel akarnál hívni valakit, és ugyan ott a telefonfülke, pénzed is volna, vagy egy barátod kölcsönadná a telefonját, de nem tudod a kellő telefonszámot?!
Ezek csak apró mozzanatok az életben, de végzős egyetemistaként látom, amit látok. Az alattunk lévő évfolyam már nem ugyanazt tanulja, mint mi. Az élet halad tovább, s vele a technika is, és az újabb és újabb fejlesztések oktatása miatt mind kevesebb idő jut az alapokra. ...És persze, mi sem azt tanultuk, mint amit a mai nagy tudású szakik tanultak annak idején. Egyre több mindent tudunk használni, de egyre kevesebb dologról tudjuk, hogy miért úgy van, ahogy, vagy mi is a működési elve. ...Míg végül talán egyetlen informatikus sem fogja tudni, miből épül fel a számítógép.
A haladásnak e begyorsult furcsa fázisát szemlélve felvetődik a kérdés, hogy ténylegesen vajon mi lesz ezután? Én úgy látom, hogy hacsak gyökeresen meg nem változik az oktatásbeli általános szemlélet, maga a haladás lesz visszafogva, teljesen lelassítva, s mindez részben a színfalak mögött zajlik majd. Ugyanis a nagy kényelemben és jóllétben nem vesszük észre az igazi problémákat. ...A látszat bizony csal!
Képzeljük el, hogy ülünk a hiper-szuper TV-nk előtt, (remélhetőleg nem tesszük ezt túl gyakran), és pont a film kellős közepén elromlik. Se kép, se hang. Ez esetben ma már szinte egyszerűbb egy újat venni, minthogy szerelőt találni, aki megjavítaná... (sőt, talán még olcsóbb is). Itt már tartunk, hurrá! De mi van, ha oda is elérünk, hogy se szerelő, se olyan ember, aki tudná, hogyan gyártottak ilyen eszközt valaha?! - talán ironikus, de érdemes elfilózni rajta...
Néhány évvel ezelőtt el nem tudtam volna képzelni, hogy odáig fajulhat a helyzet, mint ahogy néhány társadalomtudományos alapokra helyezett science fiction regényben szemléltették: a magas szintű technológiának nehézkesen életben tartott maradványai még éppen fellelhetők egy barbár nép kezében.
- Hát, ma már sajnos könnyebben el tudom képzelni!
Így tehát a bejegyzést azzal zárnám, hogy bátorítok mindenkit arra, hogy ne feltétlenül azt tartsa érdemleges irányvonalnak, haladásnak, amit ma diktál a világ! Nem béna dolog megtanulni, megtanítani, valamint értékesnek tartani a régi ötleteket, megoldásokat, mert mindannak, ami ma van, ezek az alapjai. S minthogy ezekre egykor építeni lehetett, bizton állítom, hogy ha az alapokkal tisztában vagyunk, mi magunk is adhatunk valami újat, valami eltérőt a világnak!
Utolsó kommentek