Thomasso szemmel

Mi végre van is az ember?
Haszna csekély, gondja tenger,
s amit egy élet alatt úgy megkedvel,
a halál választja attól el.

Mit ér hát parányi életem?
Jótéteményekben mérhetem?
Jussomat evégre kérhetem?
Semmi jó nem járna énnekem.

De mit ad Isten, rám tekint!
Értem vállalta a kínt,
elvette bűnöm egyszersmind,
hogy el ne vesszek aszerint.

Látom már, életem mennyit ér!
Hogy mi végre folyt ki a drága vér!
Halált vett tőlem életért,
én hálával adózom mindezért!

Ember csak az okát látja,
Isten a célját is!

Mi a múltban keressük a miértre a választ,
De Ő a jövőbe tervezte bele azt!

Mikor azonban Rábízzuk utunkat, egyszeriben megértjük,
hogy a dolgok nem azért történnek, "mert"..., hanem azért, "HOGY"...!!!

Szereteted minden izma keményen megfeszül, mert rám gondolsz minduntalan, akit legféltettebb kincseddé tettél különös önszántadból, s ölelni vágysz áldásod szent karjaival, pedig képzeletem bizonyára valahol másutt jár, s oly kevés az alkalom, mikor eszembe jutsz, …még ha percenként egyszer Rád gondolnék is, micsoda keserves kín lehet azt kivárni Neked, ki a világ minden rezzenését külön szemlélheted, s átéled magad is e csepegő végtelent!

Kegyelmed mély sóhaja betölti az űrt, mit bűneim ástak kettőnk szívébe, s újra megérintesz általa, hogy vágyódhassam segítséged vállainak trónjára ülni ismét, és a magasból fedezni fel a világot, ahonnan szemlélve a problémák fellegei már alant fénylenek, s ékesítik a tájat, amerre csak hordozol.

Mégis, olykor vágyódom… de hogy mire? Hisz Te vagy mindenem! Tőled kaptam szent életem, napjaim és éjjeleim előtted vannak szüntelen, s talán vágyaim által vonzol afelé, amit ajándékozni szánsz… úgy hiszem.

De ez a vonzalom szívemet veszi célba, s nem kíméli, húzza, vonszolja, hogy mozduljak én is amarra, de lábam lomha, futásom lelassul szürke vánszorgásba, kezeim a levegőt markolják kétségbeesetten. Adj kapaszkodót, ha kérhetem!

…

…

…Hagyd abba! Kérlek, a kezed is elég lesz!!! Miért a szívedet nyújtod?! …Könnyeim záporától elhomályosodik minden körülöttem… Kiragadtál kétségeim közül, s úgy válaszoltál kérésemre, ahogy nem is reméltem! Hogy lehetek ennyire fontos neked?! Mi késztet arra, hogy nekem add mindened?! – arcom görcsbe rándul, orrom megtelik, és egész testem megfeszül, ahogy térdre hullok előtted! …Majd ahogy kuporgok, enyhül a könnyözön, összegyűjtöd cseppjeit, s hagyod, hogy felpillantva lássam szívedet, s tudjam, hová markoljon kezem!

…És akkor megértem: Azért adod szívedet kapaszkodóul, mert összetartozunk: apró darabja vagyok én is, melyet kiszakított a Gonosz, de most megkapaszkodva újra helyemre kerülök, és csak csüngök rajtad, mígnem teljesen visszaolvadok oda, ahova tartozom. …S hogy miért nem kezedet nyújtottad, immár egészen értem: így mindkét karod szabaddá teheted, hogy cselekedjen értem!

Minő parányi is az ember, mikor e lángoló hőség kénye-kedvére aszalhatja, piríthatja mindazt ki alant szitkozódik, restkedik, vagy rohan. Elillan a nedv szalmálló füvekből, megszőkülnek dombok, s völgyek amerre a szem ellát. Talajvizek áldó népe alászáll a komor mélybe, szántások, veteményesek mind utána kiáltanak, míglen tikkadt hátuk kérgessé repedezik, és csak görnyednek szótlanul, oly szárazak, már a könnyük sem csordul.

Tátongó hasadékok gyomrából előkúsznak apró porgóclábú lények, a falon lapulva méregetik, csápolják a helyzetet, izgő kíváncsiságuk ember előtt nem volt ismeretes ősidők aszálya óta. De most ziháló szervünk e forró légvételt megosztja, s egymásra meredve fantáziálunk egy harmatos világ eljöveteléről, ám e sóvárgott kép minden szívdobbanással csak fakul, halványodik. Átható változatlanság terpeszkedik a vidékre, legendának tetszik minden hűs fuvallat, esőcsepp, hópihécske. Már-már azt mondanánk, megszoktuk, úgy hinnénk, így volt ez mindig is…

 …De hirtelen egy érzés kél a semmiből. Szokatlan, ám mosolyra húz ajkat és lelket is. Diskurálni kezdenek levelek, fák, nyitott ablakok, s aki érti szavukat, annak szíve válaszol, s dobban egy nagyot. Magam is kiállok az erkély betonjára, szertekémlelek, fülem hajtom a változás szavára, s élvezem a levegő sietséges dolgát, ahogy felkavar port, hulló virágot, s régi emléket bőrdidergető csiklandozásról, égből aláhulló nedves sziporkákról.

Távoli fellegek közt delejes hangulat kél, kicsattan az egyik, mire társa morgolódni kezd magában. Tudják ők is, könnyhullatás lesz a vége, mégis olybá tűnik, tán céljuk is hogy kisírják magukat végre valahára. Vad táncba lendül minden lomb és szemét, rémítget a függöny, ha erkélyemre kilép, s mezítelen hátamat por csipkedi, száraz szirom áradat mardossa egyszeriben. Nem is várok tétlenül, behúzódok íziben, s e sorokat már ágyam szélén ücsörögve zárom. Alig hűvösödik a lakás, talán csak napkeltére ér ide a változás, de remélek, s bevárom.

Az élet olyan, mintha egy magasan szálló repülőgép pilótafülkéjébe születnénk minden szaktudás és tapasztalat nélkül. Vezetnünk kell a gépet egy ideig, aztán vagy lezuhanunk, és mindennek vége, vagy sikeresen landolunk, és valami új kezdődik. Így aztán nem mindegy, kitől kérünk segítséget.

Ha a rossz személyt engedjük magunk mellé, lehet, hogy látszólag mindent megtudunk a gép részeiről, a személyzettől kezdve az utolsó légzsákig, csak éppen arra nem figyelmeztetnek, hogy miként tartsuk helyesen a botkormányt, hogy ne zuhanjon a gép. Ha viszont Istent hívjuk segítségül, különös dolgok kezdődnek. Ő tudja jól, hogy arra nincs idő (és sokszor szükség sincs), hogy mindent tudjunk, és értsünk. Éppen elég, ha a kellő pillanatban megkapjuk a segítséget, hogy melyik kart húzzuk meg, melyik kapcsolót állítsuk át, stb. Lehet, hogy nem mindig értjük, mit miért jó tennünk, de ha nyitott szemmel vagyunk, lassan összekapcsolódnak a dolgok, megtapasztaljuk az összefüggéseket, és megtanuljuk vezetni életünk gépét.

Aztán bizony könnyen előfordul, hogy a Teremtő tanácsára a gépet egy csúnya légörvényen, vagy viharon kell keresztülvinnünk, ami bizonyára nem egyszerű feladat, megrázkódtatások érnek, sebeket kaphatunk, de ha ekkor is csupán azt tesszük, amit Isten javasol, átjutunk a nehézségen, és közelebb érünk célunkhoz.

De gondoljuk csak át egy másik pilóta esetét, aki hagyja meredeken ereszkedni a gépét. Számunkra csak annyi látszik, hogy amíg mi belefutunk a viharba, ő lefelé kikerüli, és csakugyan nem kell keresztülmennie rajta. Talán nyafogunk is a Mindenhatónak, hogy mi miért nem kerülhettük ki a légörvényt, és Ő lehet, hogy nem válaszol. De azt mi már többnyire nem látjuk, ahogy a túl mélyre ereszkedés következtében a másik pilóta egy felhőkarcolónak ütközik.

De ha mégis megpillantanánk egy ilyen esetet, akkor már a nehézségeinkért is hálát tudunk adni Istennek, és legközelebb még nagyobb bizalommal fogadjuk tanácsait.

Ha úgy látod, zuhansz, ne félj! Akármilyen mélyen vagy, egészen a földbecsapódásig van lehetőséged a megfelelő személytől segítséget kérned! Ő pedig, mint mondtam, a Teremtő. Bízd rá magad! A repülődet is Ő alkotta!

Akik már sikeresen landoltak, tovább utaznak, nem látnak halált, hisz csak az élet további útjára léptek, melyben lezuhanni már képtelenség. A halál ugyan nem része az életnek, de míg a levegőben vagy, a helyére léphet, ha engeded.

- Ne tedd!

A fiatalember hosszú órák óta ücsörgött a kapualjban lehajtott fejjel. Kék farmernadrág volt rajta, valamilyen sötét póló és egy fekete zakóféle, aminek hátát már jócskán bekoszolta a falról lemálló vakolat. De csak ült és várt. Ezalatt sokan megfordultak arrafelé, páran be is mentek az ajtón, még meg is kérdezték, hogy be szeretne-e menni. Ilyenkor mindig felpillantott, fürkésző tekintete gyorsan végigpásztázta az illető személyt talpától a feje búbjáig, de azután csak rázta a fejét, és ennyit mondott: - Köszönöm, nem!

Történt úgy déltájban, hogy az utcáról egy kalapos öltönyös úr sietve az ajtó felé vette útját. Fényes cipője tompán kopogott a betonon, szinte suhant, de az ücsörgő mégis felfigyelt rá. Felkapta fejét, és összeráncolt szemöldökkel, komoly tekintettel kezdte vizsgálni az arra igyekvőt. Amikor a kalapos már nagyon közel járt és pillantása összeért a feszülten figyelő, ugrásra kész fiatalember fürkésző tekintetével, hirtelen visszahőkölt. Hezitált, hogy bemenjen-e az ajtón, de aztán gondolt egyet, lekapta kalapját és lenyomta a kilincset. Nyílt a zár, s két másodperc alatt az ajtó mögött volt az öltönyös. Az ücsörgő alak visszahuppant a földre, de fél szemmel még mindig a zárat figyelte.

Ismét órák teltek el, járókelők sokasága haladt el a fiatalember mellett, de ő ügyet sem vetett rájuk. Várt. Aztán egyszer csak az utca másik oldalán megállt egy alak. Fekete karimás kalapot viselt. Mire a kapualjban várakozó észrevette, éppen egy másik kalapos is megérkezett. Ő is az előbbi mellé állt. Egymás felé fordultak, és noha a szájuk nem mozgott, úgy tűnt beszélgetnek. Aztán egy baseball sapkás öltönyös öregúr is melléjük állt, és fejével az ajtó felé bökött.

Hirtelen megindultak. Át az úttesten, egyenesen az ücsörgő felé. Amaz lassan felkelt, és félénken, mégis határozottan az ajtó elé állt. Az urak körülállták. Senki nem szólt egy szót sem. Végigmérték egymást, aztán a középen álló öregúr így szólt: - Ha elállja az ajtót, még mi sem segíthetünk, hogy bejusson azon.
- Nem gondoltam, …hogy be akarnak engedni. – jött a válasz halkan.
- No, hát akkor mit gondolt? …Hogy kér valamit Tőle, és Ő majd az ellenkezőjére utasít minket?
- Nem.. én… - habogott a fiatalember, majd erőt vett magán és kérdezgetni kezdett – …Akkor miért a várakoztatás? …Miért nem mehettem be, amikor délben itt járt a társuk?
- Mert meg kellett győződnie az elszántságáról.
- De hiszen Ő tudja, hogy elszánt vagyok-e, vagy sem.
- Pontosan! Ő tudja! – válaszolt az egyik fekete kalapos, majd közelebb hajolva folytatta: – Szóval akkor kinek kellett meggyőződnie minderről?
- ...Nekem. – A fiatalember kissé lehajtotta a fejét, és elállt az ajtó elől.

A harmadik úr, aki mindeddig csendben volt, most levette kalapját, egy magabiztos mozdulattal a fiatalember kobakjára tette, s miközben elvált a kis csapattól így szólt: - A kalapszalonban leszek.
Aztán fordult a kilincs, …de most balra.

A folyosó fehér fényárban úszott, de halványan kivehetőek voltak az oldalsó ajtók, ablakok. Néhány mellett elmentek, majd az egyiken be, egy másik folyosóra, arról egy nagy, oszlopos terembe, onnan egy másik folyosó következett, majd egy aranykeretes ajtó következett. Mindenki levette kalapját, majd beléptek az ajtón. Az egész terem egy hatalmas és széles lépcsősor volt az ajtótól végig, amíg bele nem vesztek a sorok a hatalmas és tiszta fénybe. A mennyezetet nem is lehetett látni.

Egy fényes férfialak lépkedett lassan lefelé a lépcsőkön. Intett az öltönyös uraknak, mire azok meghajoltak, és távoztak. A fiatalember is meg akart hajolni és mondani valamit, de a fehérruhás férfi hirtelen odaszökkent hozzá, és átölelve súgta a fülébe: – Tudom, …az életemet adtam a Nagypapádért is. Tudd, hogy ez elég! Ne féltsd! ...De most ne ácsorogjunk a lépcsőn, beszéljük meg ezt Szent Négyesben!

...És abban a pillanatban eltűntek.

„Egy korszak lezárult, egy új kezdődik.”

A mai napig nem voltam biztos a dolgomban… Vártam, hogy Isten biztosítson szándékáról, akár a kinevezéssel kíván megajándékozni a jövőben, akár valami mással. Tudtam, hogy aggódnom nem kell, minden az Ő irányítása alatt van, és közben intéztem a papírokat, hogy megkapjam az állást. – „Ha mégsem itt van a helyem, majd közbelép, és ad valami más utat!” – gondoltam. De nem lépett közbe, és éreztem, hogy közeleg a szerződés aláírásának időpontja, de nem akartam nélküle megtenni ezt a lépést, így aztán pár szóval jeleztem, hogy a tanácsát kérem, aztán megnéztem a mai napi igét. Íme, három különböző fordításban:

...Néha feleszmélek! ...Mint ahogy most is. - A világ sok érdekes, csillogó szemetében való gyönyörködés, azok másolása időrabló teher, de mikor csokiöntettel vagy tejszínhabbal együtt nyomják a fejünkre, nem olyan könnyű belátni, hogy nincs rá igazán szűkség. Ezért mehet el életünk igen nagy hányada olyannal, amire nem emlékszünk majd vagy értéktelennek tartjuk.
Életünk során csak állunk a a múlt peremén egyensúlyozva, hogy a jelen el ne röppenjen alólunk, kihasználjuk minden pillanatát.

De talán időnként rádöbbenünk, hogy a jelen mindig egy lépéssel előttünk jár, s csak akkor állhatunk rá, ha a jövőbe kapaszkodunk.

És akkor születnek az emlékek, ...mindig a jövőben!

Ne élj a mának! Hagyd, hogy Az éljen érted! Hagyj magad mögött minden olyat, amire nincs szűkséged, és akkor könnyű szívvel szökkenhetsz tovább arra, ahol éppen a Teremtő megnyit egy ajtót. Hiszen átutazók vagyunk ezen a Földön... És ha közben utadba kerül még néhány érdekes szemét, fel fogod ismerni, felveszed majd, megcsodálod, és eltűnődsz rendeltetésén, ...de csak amíg oda nem teszed, ahová való: a kukába...!

http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=21&c=2&v=12#v10  - már kezdem érteni.

 ...Meddig menekülsz még kegyelmem elől, ó Ember?!
Könyörögve kértelek, térdemen álltam előtted, hogy fogadd el végre jóindulatomat, s térj vissza bőségem asztalához, de Te kemény nyakadból ácsoltad lakhelyed, s nyögéseidért engem okoltál szüntelen!

De most felkelek én, lábaimra állok, és körös-körül csapdákat állítok éretted, nem menekülsz meg könyörülő szívem elől! Mindig az ingovány felé mentél, és a bizonytalanba kapaszkodtál, de most ott leszek én mindenütt amerre jársz! Kimozdul a föld talpaid alól, elszakad a kötél, s vége markodban marad, hogy féltő karjaimba hullj végre bele! Összegyűjtöm magamnak a végtelent, és beállok közepébe, hogy döntéseid útjának vége mindenképp én legyek!

Felemelt karjaimat lesújtani készülő fegyvernek nézted nagy vakságod idején, de élek én, hogy megnyitom szemeidet, kimosom csipádat, hogy lásd meg végre: kitárt karom ölelni vágyik!

S akkor majd nem kérdezed sem paptól, sem királytól: merre van az Isten? hanem Engem kérdezel: hol voltál eddig? - és én válaszolok:

Sarkodban voltam szüntelen, minden távolodó lépésed hasztalan volt, mögötted álltam, s vártam kitárt karokkal, hogy fordulj meg végre, gyermekem! ...Visszafelé mentél az úton, melyet elédbe adtam. A helyes irány nem a halál felé vezet, épp ellenkezőleg, s nem egyedül, hanem Velem!

Kategória: "Látva valami nagyobbat"

- Mivel szolgálhatlak? - kérdezte a fényes harci öltözetben álló alak. Tekintete nemes, mégis tisztelettudó volt, sima arcvonásai rezzenéstelenek, miközben jobb térdén és bal talpán támaszkodva várta, hogy következő szolgálatához megkapja az utasításokat a "minden név fölött valótól".

- Ez egy sorskönyv. Azt akarom, hogy vedd át!

- Nem vagyok rá méltó, még soha nem kaptam ilyen küldetést! - válaszolt még mindig leborulva a csillogó mellvértes. - De ha parancsolod, megteszem!

- Parancsolom! Tedd meg! ...A méltóság pedig az enyém, annak adom, akinek akarom. Most éppen neked! - e szavak, mint erős harangzúgás, hatalommal zengték be az egész Mennyet. 

A harcos felegyenesedett, és közben tekintete lassan urának lábáról fényes fehér öltözetére kúszott, de nem ment följebb a ruha nyakánál. Kinyújtotta kezét, és átvette a tükörfényes könyvet, mely majdnem akkora volt mint ő maga az előző térdelő helyzetben.

- Nyissam ki? - kérdezte bizonytalanul.

- Kinyithatod, de még üres! - válaszolt szelíden az úrfi.

- Hogy értsem ezt, Királyom? Mikor kapom meg benne a parancsokat? ...És miért tisztelsz meg azzal, hogy személyesen adod át, Fenséges Uram?

- Mert akiknek a sorsa íródik benne, hozzám tartoznak! Gyermekeim, és Királyi Testvéreim ők! - felelt a Magasságos, miközben apró gyémántfényű könny gyülekezett szemei sarkában. Nem törölte le őket, hanem így folytatta: - Egyetlen ember sorsa sem íródik önkényesen, hanem csapatmunka az! Ebbe hárman fognak írni. Egyrészt Atyám, kinek szavai kiemelt betűkkel látszanak majd és parancs érvényűek, másrészt pedig ők, akik megélik mindezt! Az övék előbb csak jelzés értékű a számodra, de ne aggódj, a kellő pillanatban mindig megkapod Atyámtól a tényleges utasításokat!

- Köszönöm, Uram! - hajolt meg ismét a harcos. - ...Egyszer hallottam róla, hogy léteznek ilyen könyvek, melyekbe dupla élet íródik. Megtiszteltetés, hogy magam is efféle Őrzőül választattam! De nem két szolgád végzi az ilyen feladatokat?

- Nem! - válaszolt szelíden a nemes férfiú. Az ilyen feladatokat hárman végzik. Ebben az esetben te leszel a parancsnok, és magad választhatod ki két társadat gyermekeim mellé. Valamint ha nagyobb ütközetekre, csatákra kerül sor, Atyám seregei állnak majd mögötted, hogy védelmüket biztosíthasd!

- Köszönöm Felség, e nemes feladatot! Végzem majd erőd és hatalmad szerint!

- Elmenvén adj nevet két várakozó társadnak, így választva ki őket magad mellé! E könyv, melyet átadtam, a kellő időben három példányban is rendelkezésetekre áll! A két életút elöl és hátul kezdődik majd benne, s minden lapnak csak egyik oldalára íródik, aztán ha középen összefonódik sorsuk, úgy sorra kitölti majd az elhagyott üres oldalakat is. Két társad feladata, hogy a könyv védencükre vonatkozó részét mindig egészében olvasva cselekedjen, a tiéd pedig, hogy az egész meglévő tartalmat szem előtt tartva sorról sorra végy mindent Atyám szent tervei szerint! ...Mikor majd lelkemet adom gyermekeimbe, attól kezdve Atyám szavaihoz hasonlóan minden kiemeltté válik, bármit kérnek majd Tőlünk a nevemben az dupla, vagy az összefonódás után többnyire hármas betűkkel íródik bele e könyvbe! ...Most pedig menj, felruházlak erővel és hatalommal!

A szolga felegyenesedett. Termete eközben háromszorosára nőtt, páncélzata kitágult, megújult és fényesebb lett, mint valaha. A sorskönyv így éppen kezelhető méretűnek hatott, ahogy izmos ujjai átfogták ezüstbársonyos borítóját. Még egyszer meghajolt, majd hatalmas fényszerű szárnyait kiterjesztve egy pillanat alatt elröppent.

...Tudom, hogy egyik választott társa most is velem van, és ő maga is folyton őrködik felettem, felettünk. De vajon kit védelmez a másik? És mikor érünk már a könyv közepére? - ...Ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatnak mostanában. ...Olykor úgy érzem, magam is látok egy-két már meglévő oldalt a könyv rám vonatkozó részéből, halványan talán még a másik feléből is sejtek valamit, de vajon mik kerülnek majd az üres oldalakra?

Beleolvastam a MERA legújabb Antenna kiadványába, és szíven ütött, vagy inkább szelíden megsimogatta szívemet a következő rövidke iromány:

Egy vasárnapi iskolai tanító éppen arról beszélt, hogy az Úr Jézus kijelentette: "Az én igám boldogító..." A tanító megkérdezte: "Ki mondja meg, hogy mi az iga?" Egy kisfiú jelentkezett, és ezt mondta magyarázatul: "Az iga valamilyen eszköz, amit az állatok nyakára tesznek." Aztán a tanító tovább kérdezett: "Milyen igát tesz ránk Isten?" Egy kislány így válaszolt: "Isten az ő karjával átöleli a nyakunkat!"

- Ez olyan igaz! Én is ezt érzem! :)

Kategória: "Az élet szép, hiszen olyannak lett tervezve"

Mulatságos szombati nap volt. Részben kimerítően kalandos, máskor veszélyesen kies, ám a maga módján frissítően hatott rám ez a változatos forgatag.

Motoszkálás zajára ébredtem. Az ablakomban évekig csak ácsorgó madáretető most élettől pezsdült vidám étteremmé alakult, mely körül reggelijüket fogyasztó cinkék ugrándoztak, csipegettek - olykor napraforgó magot, máskor pedig egymást. Óriási havat hozott az éjszakai szél, és jócskán átszínezte vele a tájat. Megmagyarázhatatlan öröm fogott el, noha tudtam, ma még lesz dolgom távolsági és helyi tömegközlekedéssel, hidegben baktatással. No, de ennyire ne siessünk előre!

Felpattanatam az ágyból – ilyen eset rám nem minden évben jellemző –, letelepedtem az ablakom mellett, és fotózni kezdtem a tőlem egy méterre ugrándozó cinkéket.

Így, hogy a kávémat már csak megszokásból, de éberen ittam meg, egész tartalmasnak, vidámnak hatott a reggel.

Délután húgom zenekarának karácsonyi koncertjét hallgattam meg a Székesegyházban. Gyönyörű volt, és a fenséges muzsikát hol tompán, hol csilingelően ható dinamikával ajándékozta meg a terem kiváló akusztikája.

Ezután az egyetem felé vettem utamat, és igyekeztem a (még Skóciában vásárolt) sálamon keresztül venni a levegőt. A hófehér utakon még a szokásosnál is gyérebb volt a szombati forgalom, de a járdák népe most vidám, pufók kicsik és mosolygó, kevésbé pufók nagyok alkotta szánkóráncigáló családokká változott.

Az egyetem épületének néma kőfalaihoz érve lépteim szaporább ritmust vettek fel, majd csakhamar benyitottam a gyanúsan üres „B” szárnyba. A jelzőfények adta félhomályban odaköszöntem a porta felé, de nem vártam választ, siettem tovább, mert nem akartam sok időt itt tölteni. Elvégre szombat van!

Már kezdtem aggódni, hogy talán nincs is nyitva minden ajtó és átjáró az „A” és „B” szárnyak közt, mikor felfigyeltem arra, hogy az iménti köszönésemre nem érkezett reakció, de a portás bácsi megnyugtató krákogása véget vetett félelmeimnek. Az ajtók hívogatóan nyitva voltak, de a folyosók üresen tátongottak, és sötétségük, félhomályuk minden porcikája elutasítóan bámult vissza rám. Többször álmodtam már hasonló bolyongás félét, azzal a különbséggel, hogy most sem a leghírhedtebb tanáraim, sem csinos félmeztelen lányok nem jöttek velem szembe a lépcsőfordulónál. A lift néha megindult, de mintha sehol senki nem szállt volna ki belőle. - Bizarr. …No, mindegy, felmentem az irodába, lepakoltam a cuccaimat, átmentem valamiért a témavezető tanárom – fél emelettel, egy folyosóval arrébbi – irodájába (jól jön, ha az embernek oda is van kulcsa), és felmentem a laborba, hogy elvégezzem a mérést, ami még vissza volt a héten. Útközben egy zizegő bogárral sem találkoztam. Szürke, álomszerű volt az egész, de túl voltam rajta, és egy röpke monitorbámulás (e-mail, facebook, menetrend) után mind jobban szabadulni vágyó lelkem indíttatásából elhagytam az egyetem épületét. Mire persze nyitott ajtót találtam a sötétben, megint a felébredni akarás gondolata környékezett, de sebaj, elmúlt, már kint voltam az utca megnyugtatóan fagyos légkörében.

Egy kis vásárlásra adtam a fejem, és lépteim zajából következtethetően testem engedett a csábításnak. Egy laza Árkádolás után beültem a kedvenc kávézómba (ha érdekel, kérdezd, hogy melyik az!) és vártam, hogy gyülekezzen a nép az esti „Karácsonyi Bulira”. Lassan össze is verődött a kis baráti társaság, és egész jó beszélgetős, házi süti evős, zenehallgatós parti kerekedett, a háttérben néhány salsát táncikoló párral, mikor a kritikus tömeg befutása után kikerült az ajtóra a „Zártkörű rendezvény” felirat.

A hazaút gondolataimba mélyedve lerövidült, hálaadó imáim színessé tették kedvemet, a busz ablakára fagyott jégvirágok pedig tündöklő mintával borították a sötéten suhanó tájat.

Bebújva az ágyikómba összességében egy őszinte és átfogó hálát éreztem ezért a napért, és minden fényes, avagy éppen sötét pillanatáért.

Minden értelmet felülhaladó módon szépséget éreztem mindenben, megmagyarázhatatlan örömöt a szívemben. Köszönöm Neki, és kívánom neked, hogy ehhez hasonló megelégedéssel zárhasd minél több tartalmas napodat te is!

Kategória: "Minden, mi apróság, sokat jelent valahol!"

Mindazt, mit leírtál, mondtál, vagy üzentél, szívemben őrzöm én.
Érzem, hogy Te vagy, ki fényt hozol elmémbe, s amit most nem értek, nem kéred számon, csak várod, hogy tisztuljon a kép.
Formálod lényemet, és azt az életet, mellyel megajándékoztál, kiteljesíted bennem úgy, hogy közben magam is megértsem, hogy akivé lettem, valóban én vagyok. -

…Piszkálnak kusza gondolatok, de nem hagyom, hogy figyelmemet eltereljék arról, ki benned vagyok, érintésedre leperegnek rólam rám rakódott terhek, melyekről a megszokás kényszerítő ereje azt sugallta, részeim azok.
De Te azt mondod, szabad vagyok! És hogy szent karjaid nagyok! Nagyobbak, és szentebbek is, mint azt valaha gondolnám, s nem hagyod, hogy őrlődjem a világ malmában, míg aztán porrá válok.
Markodba fogod a követ, hogy végül akkorát roppants rajta, hogy az váljon porrá, ne én, s egy szempillantás alatt ott állok veled a világ tetején, dicsőségedet szemlélve.

Érzem és átélem, hiszem és remélem, de nem látom át a lényeget!
Teremtő Istenem, mutasd meg énnekem, hogy hogyan értsem ezt!

Mikor együtt futok a világgal, nem törődöm a virággal, mely ott nyílik életem mezején. Azt hiszem, dolgom van, és amit tennem kell, fontosabb mindennél, de tudom, vak vagyok, nem látom, hogy hiába is futok, életem ott nyugszik Istenem tenyerén.
Akkor hát miért van az, hogy úgy rohanok, nyugodjak végre meg magam is, szükségem van erre, nagyon is!
Zárd be Uram a tenyered fölöttem, rejts el engem bársonyos ujjaid alatt, hadd heverjek le alkotó izmaid biztonságos hajlataiban! Zárd el előlem a világot, csak egy örök pillanatra, s a fénylő ujjaid csillagos égboltja ragyogja be értelmemet, töltse be fénnyel annyira, hogy még árnyak árnyéka se zavarja életemet, erre vágyom én! -

…És legközelebb, ha arra járok, meglássam azt a virágot életem mezején, vehessem észre, hogy Ő csak értem él, én az Övé vagyok, s Ő az enyém.
Ha csak közelítek, örvendve fut elém, gondoz, és simogat, száraz megfásult testemet virágzó szent templommá locsolja örök életnek vizével, nem sajnálja rám árasztani kegyelmét, csordultig átitatni lényemet.

Érzem és átélem, hiszem és remélem, s talán már átlátom a lényeget!
Hatalmas Alkotóm, hálával tartozom, amiért valami nagyot már érthetek!

Kedves Királyi Testvéreim!

Istenünk, megváltónk és bátyánk: Jézus Krisztus nevében és Atyánk, a Teremtő Isten dicsőségére Királyi Gyűlést hívok össze. A részvétel nem kötelező, ahogy ez lenni szokott, de számítok hitbeli jelenlétetekre!

A gyűlés tárgya egy kérés, mellyel Atyánkhoz járulnánk, s a kérés maga egy számomra igen kedves Földi rokonom (kinek monogramja: K.A.) megérintésére, megváltásának kiteljesedésére irányul, továbbá az orvosok által eddig ismeretlen és gyógyíthatatlanként definiált betegségének teljes és vissza nem térő eltávolítását is kérnénk Atyánktól azzal a biztosítékkal egyetemben, hogy mindez egyedül és kizárólag az Ő dicsőségére történjék!

A gyűlést térben és időben áthidalt, minden tekintetben kötetlen lefolyású eseményként hirdetem meg, minthogy Atyánk mindezen fizikai korlátok felett áll, valamint hatalmát és képességeit kiterjesztette ránk is, ezek gyakorlásának jogával együtt.

Ennélfogva tehát amennyiben tudsz rá időt szánni, hogy egy pár szavas kommenttel (akár facebook-on, akár ezen a blog oldalon), vagy egy teljes jogú "Ámen"-nek tekintett "Lájkolással" csatlakozz, és te is kérd leendő örökös-társunk számára a fent említett érintést és gyógyulást Atyánktól, tisztelettel kérlek, jelezd hogy egy akaraton vagy velem, velünk!

Segítségedet őszintén köszönöm előre is!

Hittel, meggyőződéssel:

t.

Kategória: "Hurrá!"

Mindig rácsodálkozom törődésének komplexitására. Most is. Hosszú fáradalmas nap kellős közepén, mikor éppen van 5 percem, hogy félúton a délelőtti és a délutáni előadássorozat közti ebédszünetem előtt rákukkantsak az e-mail fiókomra, érkezett egy nagyszerű kommnetár, melyet legszívesebben kitennék ide. De nem arra rendeltetett, hogy ide kerüljön, hanem hogy engem vidítson fel, és pontosan ezért jött e-mailben.

Köszönöm Istenem, és köszönöm neked, kedves kommentelő!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Engem küldtél Uram! Hogy miért, azt nem tudom, de köszönöm. Ezer másik szolgád és barátod lehetett volna a választott, de Te mégis nekem szóltál! …Nekem, aki irtózik az idegen bűztől, és a szennytől, nekem, aki emberileg képtelen ilyen feladatra. - Köszönöm ezt a különleges alkalmat!

A felszálló ima édes illata áttörte a sötét ködöt és hiánytalanul eljutott hozzád. Füledet oda hajtva karoddal felém intettél, és szívembe helyezted saját megszánásod, szereteted kicsinyített mását, hogy aztán attól vezérelve áldásodat eljuttassam arra a helyre, ahonnan oly édes sóhaj szállt feléd. – Köszönöm ezt a megtiszteltetést!

Tisztára mostál a földről felverődő sár, és a fejemre ömlő eső hevében, és a feléd szálló dicséretből bőségesen részesítettél. Kilétemet nem fedted fel, mert elég, ha te ismersz engem, nem engeded, hogy véletlenül ártsanak nekem emberi gondolatok. - Köszönöm, hogy fenséged oltalmában lakozhatok.

Engem küldtél Uram, és ezt sosem feledem. Ajándékaid elborítanak, mint a tenger, de időzítésed, mint mentőöv, mindenek felé emel, s meg nem fulladok. Örömet lelsz abban, ha szolgádra áldást, gazdagságot kérnek, mert szíved szerint való ama ének, s boldogan teljesíted azt! – Szívemből köszönöm, Uram!

Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

...Érdekes, hogy most csak akkor csapott meg a szürkésbarna szagú lüktető felleg, mikor már nagyon közel voltam hozzá. A pénztárnál álltam sorban, és éppen előttem volt, talán azért nem vettem észre korábban, mert hátulról csak kopott ballonkabátja látszott. Nem állt mögöttem senki, de most mégsem álltam át a másik sorba. - Kibírom! - mondtam magamnak, és figyelni kezdtem mozdulatait, öltözetét, minden apró részletet. Foltok, és szennyes hasadékok bontották meg a szürke ruhadarab furcsa árnyalatait, melyekért hol gyűrődés, hol pedig kopás volt a felelős.

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!" 

Éles hangra ébredezem. Amint tudatosul, hogy ébren vagyok, hamarjában rá is jövök, hogy madárcsicsergést hallok, ráadásul olyan hangosan, hogy nem tudok visszaaludni. Az ablakom és az erkélyajtó is nyitva maradt, kissé csípős a hajnali levegő, és a madárka rendületlenül nyomatja. Ez arra ösztökél, hogy felkeljek, és sétáljak egyet.

Ránézek az asztalomon heverő karórámra: háromnegyed négy. Hüh.. most mi legyen? No, mindegy, ha már felkeltem, kisétálok az erkélyre. Csodaszép látvány tárul elém, EZ.
Fotózgatom, és egyre éberebb vagyok. Keleten az ég színe kéklik már, s a szomszéd srác is hazaér a tegnapi buliból. Már a gerlék huhogását is hallom, ők is korán keltek. …De ma én voltam a gyorsabb!! J

A mai nap más lesz, mint a többi! – gondolom, aztán ráeszmélek, hogy már most nagyon más. Aztán abbahagyom a gépelést, mentek, és lesétálok a konyhába inni valamit. Lehet, hogy egy kávét készítek, felhozom, és szürcsölgetés közben N.O.H.A.-t hallgatok (Tu cafe) - KATT IDE, ha meghallgatod te is!

Kissé le vagyok t                           l
                      ö                         e
                       r                        f 
                        v             
                         e                   j
                                          el
Uram, téged várlak! Kérlek, em

Én nem pártoskodom, így pártatlanul dönthetek. ...Ha kell!

Kategória: "Minden, mi apróság, sokat jelent valahol!"

Nem megyek bele a részletekbe, de úgy gondoltam, nem árt, ha ilyet is hallotok. Nemrégibben rámzúdult egy olyan dolog, ami nagyon nem hiányzott. Valaki helyett kellett elvégeznem valamit, és még én sem tudtam pontosan, hogy mikor, mit és hol! ...Járjak utána! (Micsoda??? - kérdezheted éppen magadban.)

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Csodálatos nap volt. Egy mestermű, melyet maga az Isten komponált az én kedvemért. Nekem.

Egy jó barátommal bejártuk Budapest két múzeumát, sokat beszélgettünk, és mindenütt én voltam a vendég, mindenhol ő hívott meg. Örökké hálás akarok lenni érte neki, és Istennek. Ha azt mondanám, szuperül éreztem magam, az korántsem fedné az igazságot, mert az érdekes, izgalmas programon kívül ott volt ez a szabadság, öröm, békesség, nyugalom, melyet nem lehet szavakba ölteni, nem fér bele egy mondatba.

Most a vonaton ülök és száguldok hazafelé. A gyomrom nyugodt, a fejem és végtagjaim jólesően fáradtak, a szívem könnyű, szabad és telve van hálával. Ennél jobb érzést nem tudok kívánni senkinek. Zenét hallgatok, és érzem Alkotóm szent jelenlétét, a biztonságot, nyugalmat, a szeretetet, azt, hogy nem vagyok egyedül, egyszerűen érzem a „teljes öröm van tenálad”-ot. Mintha könnyű szívvel szállnék a Menny felé, de ez nem álomszerű… ez a valóság, miközben írom e sorokat, nem huppanok le, nem veszik el az élmény, mert nem testileg élem át. Szellemben járok.
Leírom, milyen érzés:
Mintha egy lágy fuvallat felkapna, forgószélszerűen körülvenne, és sodorna. Hogy hová? Tökmindegy! Nincs tét, nincs stressz. Látom a tájat, és szép. Látom az embereket, szépek. Látom magamat. Te Jó Isten, még én is szép vagyok!!
Ezek szerint így lát bennünket Isten…
Nézelődöm…
Jéé, mikor szellemben járok, nincs árnyékom. De jó…
Repülnék…
A szél részévé válok, és dinamikánk összeforr, ha megcsodálnék valamit, Ő oda sodor, ha csak úgy szállnék, Ő táncra perdül körülöttem, ha lepihennék, Ő elringat.
Álmosodom. És jó ez így.
Most befejezem.
Köszönöm!

 I. rész

Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

Telnek a napok, a hetek, a hónapok,
Én pedig minduntan csak várakozok.

Azért közben nem unatkozok,
Agyamban cikáznak gondolatok:

Erről, arról, amarról,
S közben tanulok magamról.

De nem csak magamról... Hála Istennek,
Őróla is sokmindent megismerek.

Íme egy példa:

Szeretnék egy lakást Pécsen, de egyelőre nem állok abban a helyzetben, hogy ez kivitelezhetőnek tűnne. Isten azonban végtelen hatalommal rendelkezik. Olyan gondolatok foglalkoztattak mostanában, hogy lehet, nem is kell, hogy én magam próbálkozzak plusz kereset szerzésével, vagy valami módon egy kisebb költségvetésű életmód kisakkozásával, mert még az a furcsa eset is előállhat (egyébként teljesen elképzelhetőnek tartom), hogy a Mindenható Isten meg akar ajándékozni újabb lehetőségekkel, lakással, stb-stb...

Ezen felbuzdulva, és azon, hogy anyagilag (családom és magam részéről is) nagyon az ellenkezője látszik, elkezdtem albérlet után kutakodni, de nem olyan módon, ahogy eddig (olcsó, egyszerű, ...), hanem kerestem az olyan lehetőségeket, melyek tetszenének, és közel vannak az egyetemhez (ártól szinte függetlenül). És jó érzéssel tölt el, hogy nem látás, hanem hit szerint cselekszem, bár megjegyzem, hogy erre az egész ötletre még szeretném megtapasztalni, hogy Mennyei Apukám mosolyogva rábólint. :)

Ha pedig más tervei vannak velem, nekem, akkor vágjunk bele abba! Most tehát válaszra várok. És valami bíztatásra...

...Jah, és még valami: Van egy elképzelésem, amire mindössze egy konkrét szó (mint jel, válasz az Úrtól) elég lenne, hogy belevágjak, így ha van kedved kommentelni, írj bátran, lehet, hogy rajtad keresztül üzen!

:::

...Sokáig nyűglődtem rajta, hogy egy ilyen posztot ki merjek-e tenni az oldalra. Annyira őrülten személyes, és csak Istenre valamint rám tartozik, hogy úgy érzem ennél szebb írományom eddig még nem született. De tudom, hogy nagy segítség lehet egyszer valakinek, akinek bátorításra, és nem lehordásra van szüksége. Kegyelemre (mint nekem) és nem elismerésre. ...Ezért kiteszem. Nem jelenik meg automatikusan, de aki szeretné, olvassa el. Itt a link hozzá!

http://thomassoview.blog.hu/2009/11/26/mikor_mar_nem_birom_tovabb

(Kommentelés letiltva, de személyesen, vagy msn-en szívesen fogadok véleményeket.)

:::

Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

Üres félóráimat mostanában Philip Yancey - "Meghökkentő kegyelem" c. könyvének olvasásával töltöm meg. ...És valóban megtelnek. Megtelnek kegyelemmel, útmutatással, elfogadással. A mindennapi életben ugyanis - akár észrevesszük (vagy inkább úgy mondanám: akár akarunk vele foglalkozni), akár nem, minduntalan olyan kérdésekbe ütközünk, melyeket e könyv személyes, ill. nemzetközi viszonylatban is taglal.

"Mit kell tennünk, ha megsértenek?", "Szabad-e, vagy kell-e, lehetséges-e megbocsátani annak, aki nem tanusít megbánást?", "Képes lehet-e az ember elfelejteni a rajta, vagy akár a nemzetén véghezvitt rémtetteket?", de arról is beszámol, hogy mi mindenre képes a megbocsátás, a kegyelem! Mennyire megváltoztatja a kegyelmezőt, és a kegyelemben részesült félt.

Most tartok a könyv felénél, de abból, amit eddig elolvastam, állíthatom, hogy a megbocsátás az egyik (és lehet, hogy az egyetlen) legfontosabb dolog, mely egy keresztény ember életében gyakorlati úton kell, hogy érvényesüljön. Meg kell tanulnunk bocsánatot kérni és feltétel nélkül (nem egyszerű) megbocsátani. ...Hogy érezzétek, miről is beszélek, kiragadtam egy kis részletet a könyv egyik történetéből, melyet maga az író is valahol olvasott. Saját szavaival így tárja az olvasók elé:

"...a béketeremtő mozgalom két képviselője tíz évvel a második világháború után meglátogatott egy lengyel keresztény csoportot. Megkérdezték tőlük, hogy hajlandóak lennének-e találkozni egy nyugat-németországi keresztény közösséggel, akik bocsánatot szeretnének kérni mindazért, amit Németország a háború idején elkövetett Lengyelország ellen, s szeretnék új alapokra helyezni a két nemzet közötti kapcsolatot.

A kérdést néma csönd követte, végül a lengyel csoport egyik tagja szólalt meg: - Lehetetlent kérnek! Varsó minden szegletét lengyel vér áztatta! Hogyan lehetne ezt megbocsátani?!

A búcsú előtt még közösen elmondták a miatyánkot. Ám az ima végéhez közeledvén, amikor a 'bocsásd meg vétkeinket...' következett, mindnyájukban bennragadt a szó. A feszült légkörben ismét az előbb oly hevesen kifakadó lengyel testvér szólalt meg: - Mégiscsak igennel kell felelnem a kérdésükre. Hiszen ha nem vagyok hajlandó megbocsátani, akkor többé nem imádkozhatom a miatyánkot, és nem nevezhetem magam kereszténynek..."

A könyv nem egy esti mese! Igen kemény olvasmány a kemény szívűnek, pedig minden történetében Isten valós szemlélete látszik meg. Talán azt a címet is kaphatta volna a könyv, hogy: "Kőkemény kegyelem!" - ugyanis tényleg nem szól másról, csak erről!

Mindenkinek sok szeretettel javaslom olvasásra, fontolgatásra!

Kategória (új): "Minden, mi apróság, sokat jelent valahol."

Eszembe (talán inkább a szívembe) jutott valami, és megosztanám veletek. Nem is annyira maga a példa, mint inkább a mögötte rejlő lehetőség a fontos.
Szeretem a friss ebéd illatát mélyen beszippantani, miközben Apu megáldja az ételt.
Ilyenkor olyan, mintha egyenesen Isten szeretetét szippantanám magamba. ...És majdnem így is van. Hiszen az étel egy Tőle kapott áldás, szeretetének, gondoskodásának egyik alapvető megnyilvánulási formája.
- miközben elhangzik az ima, én így adok hálát! - és lehet, hogy különösnek tartod, de érzem, hogy látni ezt a mély szippantást éppen olyan jól esik Istenünknek, mint bármilyen ima.
Különös, igaz? ...De pont az ilyen kifejeződések miatt lehet olyan közvetlen, bensőséges a kapcsolat gyermek és szülő, ember és Isten között.
Ha boldog vagy, fejezd ki! - Akárhogy! ...A lényeg, hogy aki felé irányulnak érzéseid lássa rajtad, és így szavak nélkül is tudni fogja, hogy tiszta szívből köszönöd.

kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

De szeretnék egyszerű ember lenni!
Este lefeküdni, és reggel kelni!
Madárcsicsergéssel együtt énekelni!
Örömmel a szívemben az utcán táncra kelni!

Időnként úgy érzem túl komplikált vagyok... Keresem a dolgok értelmét, a jóllétet, a boldogulást, de elsiklok olyan dolgok felett, melyek másoknak kisebb-nagyobb örömöt jelentenek. Nem (vagy csak ritkán) tudok gátlástalanul sírva fakadni, jóízűen nevetni, vagy éppen csak mondani valami lényegtelent.
És ez zavar! ...Az egyszerű emberek boldognak látszanak! "Lehet, hogy nem azok, de legalább annak látszanak" - gondolom néha, ami ugye megint nem egy jó irányelv, de van hogy úgy kitör belőlem.
Olykor szörnyülködöm azon, hogy "hogyan tud valaki egy ilyen vacak viccen nevetni?", máskor csak azt látom, hogy legalább nevet! jól érzi magát!
Van, hogy nem értem "mit lehet az időjárásról ennyit fecsegni?", aztán azon kapom magam, hogy valójában erre vágyom: bár én is ilyen szószátyár lennék, hiszen akkor nem esne nehezemre leállni beszélgetni az idegennel.

Mindent elmondanék, ami érdekel, amit fontosnak tarok, de kevesen értékelik ugyanazt, amit én, így aztán egyedül érzem magam! Amikor meg lehetőségem lenne 'csak úgy beszélgetni', akkor nincs semmi mondanivalóm.
"Miért van ez így?" - kérdezem magamtól, aztán rájövök, hogy megint az értelmét keresem valaminek...
- Talán nem kéne feszegetnem ezt a témát. Olyan vagyok, amilyennek Isten látni szeret engem. Ez megnyugtat. És eszembe jut, hogy van családom, vannak barátaim, akik mind olyannak szeretnek, amilyen vagyok. ...Jó, hogy nem megfelelésből áll az élet!

Van, hogy büszkeséget érzek (persze méltatlanul, hiszen minden tehetségemet Istentől kaptam, nem én erőlködtem ki), és ilyenkor örülök neki, hogy mi mindenre vagyok képes, mennyi lehetőség hever a lábam előtt és milyen jó, hogy pontosan látom a dolgokat, tudok logikusan gondolkodni, megérteni bonyolult dolgokat és sok oldalas elemzést írni egy aprócska és jelentéktelen témáról...

De mit ér a tudás öröm nélkül?! - Tudom, hogy a csillagok hol és hogyan helyezkednek el, merre mennek, mitől világítanak, milyen fizikai folyamatok zajlanak le bennük, és hogyan keringenek körülöttük bolygók, de midez mit érne, ha nem csodálattal és örömmel néznék fel az égre éjszakánként?! - Ezt az örömet viszont az is átélheti, aki úgy képzeli magában, hogy az ég egy hatalmas selyemlepedő, melynek apró lyukacskáin át beszűrődik a Menyország csodás fénye.

...És bizony, én, a "felvilágosult ember", hiába rendelkezem ezzel a sok "tudással", mégis el tudom képzelni, hogy az imént leírt gondolatmenet éppúgy igaz lehet, mint az, amit tanultam.

Az érzések világában élünk. A tudás nem abszolut, és főleg nem kizárólagos előny! ...Ami igazán fontos, az mindig a szívben zajlik, sohasem az agyban!
 

- Így hát:
Érezni akarok, nem pedig tudni!
Álmodni, és nem csak aludni!
Hozzám igyekvőhöz kitárt karral futni!
Őszülő hajammal is egyre fiatalodni!

- Aztán mint kisgyermek, a Mennybe jutni!

Kategória: "...Sok pici változás mihez tart vajon?"

Képzelj el egy hatalmas mezőt, tele növényekkel, helyenként fákkal, virágokkal, bokrokkal, bozóttal! Ez az óriási terület egykor gyögyörű és termékeny vidék volt. Az egyetlen kimagasló dolog egy felhőbe burkolózó hegy volt a messzeségben. Mindig látható volt, még éjjelente is beragyogták a csillagok és a Hold, és a szíve mélyén mindenki tudta, hogy egyszer oda kell érnie, az a cél.

Később a sok vándor, aki keresztül ment rajta mind változtatott valamit. Volt aki a gyümölcsfákat dézsmálta meg minduntalan, volt aki a zöldségféléket ette, volt aki úgy érezte fázik, így sok fát vágott ki és tábortüzet rakott amerre járt. Egyesek szanaszét dobálták szükségtelen holmijukat az úton, mások felvették ezeket, de volt olyan is, aki evett ugyan valamicskét, de a gyümölcs magját gondosan elültette, amerre járt. Akadt olyan is, aki hatalmas erővel irtotta a gazt, a bozótot, mintegy ösvényt egyengetve, amerre ment, de a legkülönösebb dolgot azok csinálták, akik sokat ücsörögtek itt-ott. Ők ugyanis állandóan elmélkedtek, és közben kisebb-nagyobb táblákat farigcsáltak, és fontosnak, vagy éppen veszélyesnek tartott dolgokat írtak rá díszes betűkkel. Mindenütt elhelyeztek ilyen útmutatókat, és megannyi irányra hívták fel velük a többiek figyelmét. Ĺgy aztán tele lett a táj mindenféle látnivalóval, és elkerülendő dologgal.

Már-már alig látszott a távoli hegy, mikor érkezett egy különös alak. Koldus volt, egy afféle nincstelen vándor. De egy valamiben igazán különbözött a többiektől. Minden erejét arra fordította, hogy dombokat építsen amerre megy. Útjának két oldalán földet ásott, és azt középre dobálta. Mikor kész volt az egyik dombbal, tovább állt, és egy kőhajításnyira ismét munkához látott. Ezért aztán sokan a csodájára jártak. Köré gyűltek egy-két alkalommal, és kérdezgették, hogy minek ez a sok domb? Volt aki kigúnyolta, sőt, meg is nehezítette dolgát. Mások nem értették, és tovább bandukoltak, de ő csak annyit mondott minden érdeklődőnek: Menj fel a dombra!

Néhányan meg is tették. Ezek közt voltak olyanok, akik felmentek, valaminek nagyon megörültek és futásnak eredtek, de akadtak páran, akik örömükben segítségül szegődtek a koldushoz. Egy-két kedves ember megszánta őket, és élelemmel látta el mindnyájukat, de csak amíg a közelben munkálkodtak.

Volt egy vándor, aki egész jól berendezkedett az egyik völgyben, és nagyon zavarta, hogy valaki megbolygatja a vidéket. Tönkre akarta teni a koldus összes művét, és minden igyekezetével ellene volt. Olyannyira, hogy egyszer fel is mászott az egyik nemrég elkészült dombra, hogy fentről kezdje szétdobálni. De ekkor vele is történt valami. Ragyogó arccal botorkált le a dombról, és hátralévő életét arra szentelte, hogy a már egészen a hegy lábáig húzódó dombok sorára merőlegesen ő is apró dombsorokat építsen minél több vidéken, melyek a koldus dombsorához vezetnek. Néhányat sikerült is elkészítenie. A sok ásás, és a táj megbontása rengeteg ember rosszallását váltotta ki. A koldust végül elkapta a mérges tömeg, amikor az utolsó dombot akarta építeni a hegy lába elé.  Összekötötték kezét lábát, és gúnyolódva kérték hogy építse meg azt az egy pici dombot még, hisz oly sokat megépített, most miért nem csinál semmit? - Majd mi segítünk! - kiabálták, aztán köveket ragadtak, és megkövezték a koldust. Ez lett az utolsó domb...

Mindenki szeretne előbbre jutni, ezért nézzük a körénk rakott táblákat. - Merre menjünk? Vagy merre ne menjünk? - de a táblákat ugyanolyan vándorok helyezték el, mint amilyenek mi vagyunk. Honnan tudhatnák ők? Hiszen ők is akkor tették ide tábláikat, mikor erre jártak, csak a múltjukat ismerhetjük meg ezekből a jelekből.

Most, hogy felmásztál erre a piciny dombra, melyet ide tettem, nézz szét! Ha lábujjhegyre állsz, biztosan meglátod róla a kimagasló dombsort, melynek végén ott a kőhalom és az Istren szent hegye!

Haladj hát előre!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Mostanában sokminden történt velem. Lehetőségeket, barátságokat, kapcsolatokat kaptam, szép időt, kellemes utazást, elit bánásmódot, tanulságos beszélgetést, elismerő szavakat, bátorítást, köszönetet, és még sorolhatnám.

Mindezt egy tömör kétheti kutatómunkán és az azutáni egy hét nemzetközi konferencián keresztül, pontosabban az ezek alatt történtek segítségével. ...Fáradtság, izgalom, öröm, és felfrissülés egyaránt jellemezte napjaimat, de együttesen véve egy óriási élmény volt.

Elgondolkodtatott, hogy miért kapok ennyi mindent Istentől: Nem küzdöttem meg értük, nem érdemeltem ki, nem tettem semmi konkrétat értük, és még csak nem is kértem mindet, csak egy részét. - Ez arra enged következtetni, hogy mindössze azért kaptam, mert "elfogadtam". Sokan irigykedhetnének rám, amiért ilyen "szerencsés" vagyok, de hadd mondjak valamit: Isten mindig adni akar. Az egyetlen dolog, ami ránk van bízva, hogy eldöntsük: kérünk-e belőle, vagy sem! - Vagyis, hogy elfogadjuk-e amit kínál, vagy nem. Én a magam részéről elfogadni akarok, és mindenkit erre bíztatok!!

Természetemtől fogva amúgy büszke ember vagyok, szeretek elérni dolgokat, és élvezni előnyeit a sikeremnek, de ahogy felnőtté váltam/válok, egyre inkább látom a magam korlátait, és belefáradtam saját büszkeségembe... Már szeretek kapni, mert látom, hogy sokminden van, amit egymagam nem érhetek el. De szeretem a jó, az érdekes, a szép dolgokat, és ez arra ösztönöz, hogy amit felkínálnak, fogadjam el. - Legyen szó lehetőségekről, vagy egy szelet süteményről. - Isten bőségesen megáld, ha hagyjuk, és ebbe úgy érzem, még csak belekóstoltam, de még nem éreztem meg az igazi zamatát. Amit viszont már éreztem az fenséges volt, és mindenkit bíztatok arra, hogy az adódó pillanatokban döntsön jól: fogadja el Isten kegyelmét, gondoskodását, ajándékait! ...Főleg akkor, ha úgy érzi, semmit nem érdemel!

Kategória: "Sok pici változás mihez tartt vajon?"

Vegyes érzésekkel gondoltam rá. Mondhatni, nagyon vártam már, pedig totál nem hiányzott...

De a megígért időpontban megjelentem, és elindult a nap. Először csak szépen, lassan, semmi különös. - Persze már önmagában az is különös, hogy már hivatalosan nem egyetemista vagyok, hanem PhD-hallgató, aki gyakorlatilag dolgozni jár oda. - De ez akkor még nem különbözött az eddigi tapasztalataimtól.

Aztán az események begyorsultak. Istennek hála, amiben éppen ügyködtem, használható eredményeket mutatott, és ez lelkesítően hatott rám. Ebédeltem, aztán kicsit folytattam a munkát.
Ezután egyik tanárom megkeresett, és a beleegyezésemmel engem is beosztott a fizika intézet órarendjébe, így a jövő héttől én is fogok órát tartani. ...Különös érzés!

Aztán egy röpke megbeszélés, némi épülő lézer-berendezés átcipelése egyik helyről a másikra (csak pár métert kellett odébb vinni és négyen rugaszkodtunk neki, de dögnehéz volt). ...Ezután ismét egy kis számítógépes munka, stb-stb.

Változatos volt, és kezdetnek egyáltalán nem rossz. De most este van, és holnap új kihívások jöhetnek. - Megint gondoljak rá vegyes érzésekkel? - ...Inkább Istenre bízom a holnapot is!

Ámen
 

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Egy újabb hét telt el úgy, hogy közben észre sem vettem, mennyire lényegtelen, érdemtelen dolgokra pazaroltam földi életem napjait. Megsokasodtak aggodalmaim, szívem kilátástalannak vélt területeiben hagytam hogy nőljön a gaz és ismét vasárnap este jött el az a pillanat, mikor Isten megnyitotta a szememet.

Az a sok gaz a keserűség apró gyökereiből akart felnőni, de szívem gazdája idejében kigyomlálta mindet. A jelentéktelenség érzése örömteli dallá virágzott keze nyomán, s én, aki az előbb még a hatalmas űrt láttam magamban és körülöttem, már nem félek semmitől. A problémák, gondok árnyai szerte foszlottak, mikor a fény ismét betöltött. Megint eszembe jut, hogy akármilyen parányi is vagyok, akkor is az Ő gyermeke vagyok. Mindenható szeretetét, türelmét átélve olyan aprónak, múlandónak hat minden, hogy egyre azt éreztem: "Semmi sem számít!" ...Itt nála, vele minden teljes és tökéletes. Ehhez képest a földi lét olyan mint két harangszó közti szürke álom.

Mégis engedi, hogy álmodjunk. Sőt, a szürkeség helyére gyermekeinek színes álmokat teremt, megmutatja piciben, hogy milyen is a Menyország. Isten királysága már itt a Földön élő és ható. És lehetünk mi a közvetítői. Úrunk rajtunk keresztül kívánja bemutatni a világnak a jót, a tökéleteset, s ezáltal minket is tökéletesekké tesz.

Nehéz mindezt felfognom, de amikor átölel, már nem is akarom megérteni. Szelíd szavai újra és újra visszacsengenek fülemben: "Szeretlek Gyermekem! És ez neked mindenre elég lesz egész életed során!"

És csakugyan így van. Tudom és érzem. Miközben elpanaszoltam neki mennyire egyedül és céltalannak érzem magam időnként, kézen fogva vitt valahová, szinte húzott. S mikor megálltunk, ezt mondta: "Megengedem hogy látsd!"

Azonnal tudtam hol vagyunk. Sokáig néztem. És elmondok neked valami fontosat: Ha Isten gyermeke vagy, és belenézel az Igazság Tükrébe, nem magadat látod, hanem Jézust!

Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

Egy suhanással kezdődött minden. Ebédet készítettünk Zita húgommal, és éppen kellett valami a kamrából, úgyhogy beloholtam... De egy aprócska pillanattal később kb. fejmagasságban besurrant valami a hűtő mögé. Csak egy árnyacskát láttam és tényleg csak egy parányi időre, de rögtön tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

Ebédkészítés közben nem hiányzott az efféle társaság (máskor se nagyon), és a tényleges kilétéről még nem volt fogalmam, ezért aztán az első gondolatom az volt, hogy behívom a kamrába Olivért a macskát. Így is lett. Azonban alapesetben Olivérnek szigorúan tilos ilyen helyekre behatolnia, és okos, hihetetlenül szófogadó macska lévén nem jött be most sem, sőt, amikor húgom behozta, szegény azonnal kiutat keresett.

A drasztikus megoldás tehát nem jött be, így szelídebb módszerhez folyamodtunk. Elhatároztuk, hogy úgy fogjuk elkapni, hogy ne essen bántódása, bármi is legyen ő. Eszti húgommal építettem hát egy csapdát, ami garantáltan elfogja a pici betolakodót (kb három órát elvacakoltunk vele, ha kell az ötlet, csak szólj!). Aztán elhelyeztem a hűtő mögötti réshez fordítva.

Vártunk, és közben ment tovább az élet. Fél óra sem kellett, éppen a közelben voltunk, amikor hallottam a tervezett csattanást. Összenéztünk Esztivel, és bemerészkedtünk a kamrába. Felemeltem a dobozt (a csapdát), be volt zárulva, de semmi mocorgás. ...Megráztam... - Nah, ez már valami - dobbant meg a szívem a ficergést hallva.

Áttessékeltük egy dunctos üvegbe. Gyönyörű volt. Egy fiatal, szürke háziegér pislákolt felénk remegő tekintettel. Úgy döntöttünk megtartjuk, amíg Anyuék meg nem jönnek. Forgácsból, fadarabokból és egy kis avarból almot készítettünk neki, és gondoskodtunk némi élelemről is.

Mondanom sem kell, egészen a szívünkhöz nőtt Miki az egér, aki egyébként lány, de ez minket nem zavart. Egyfolytában figyeltük és igyekeztünk a kedvében járni, s közben sokszor maradandó mosolyt csalt az arcunkra.

Már-már a végleges megtartásán gondolkoztunk, mikor Anyu előállt azzal, hogy őszerinte Miki "terhes"!
...Nem akartunk elhinni, de amit mutatott -- (fekvő állapotban Miki hasa oldalra dudorodik, és apró pillanatokra jókora dudorok jelennek meg rajta, ami nem biztos, hogy könnyen betudható volna hányattatott sorsú piciny bélflórájának) -- szóval ez elég meggyőző érv amellett, hogy lehet, hogy le fog kölykezni.

Ez azonban már sok lenne. Szerintem csakhamar szabadon fogjuk engedni, és pöttöm sorsára hagyjuk természetes élőközegében. Isten óvja Mikit, és titokzatos pocakját! Mi pedig köszönjük az aprócska kalandot! :)

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

(Szándékosan nem írok semmi konkrétumot, a részleteket az olvasó fantáziájára bízom, nem tudom miért, talán most csak úgy, viccből még a mondataim is igen egyszerűek lesznek, úgyis ritkán csinálok ilyet.)

Vártam már nagyon, de hamar túl akartam lenni rajta! Délelőtt is készültem rá, aztán bementem a 12:49-es vonattal.

Túl korán megérkeztem, volt időm sétálni, de a nagy melegben jól kiizzadtam. Aztán várakoztam, mert még nem kezdődött el. Közben a többiek is lassan megérkeztek. Jópofáskodással oldottuk a feszültséget, aztán kaptunk egy hosszú fekete bigyót, amit ránk terítettek, meg ilyen négyzetes alakú valamit a fejünkre, meg egy-egy fehér vackot a kezünkre.

Bementünk, megmondták hova üljünk. Izzadtunk, mint az állat. Közben a hozzátartozók, családok, rokonok is befutottak. Elkezdtek fényképezgetni, aztán megkezdődött az egész. Himnusz, meg ilyenek...

...Aztán mondták a magukét, nekünk meg egyetértően utánuk kellett mondani csak a mi nevünket kellett beilleszteni a mondatba, végül sorolták a neveket, és akkor sorban kimentünk. A díszes asztal mögött öten ücsörögtek, a középsőnek hatalmas csillogós valami lógott a nyakában. Az asztal tele volt kinyithatós izékkel. Amikor az én nevemet mondták, akkor én is odamentem, a csillogós alakhoz, aki aztán mosolyogva kezet fogott velem, gratulált, és nekem is adott egy olyan kinyithatós izét. Nem nagyon válogatott az asztalról, de pont olyat adott amibe az én nevem volt írva, meg persze még sokminden más szöveg is.

Aztán megint dumáltak páran, és meghallgattuk a Szózatot (meg halkan énekeltük is). Aztán a magasba hajítottuk a fejünkön lévő vackot mert már nagyon zavart mindenkit. :)

Egy tucat fényképezkedés, bohóckodás, végül mindenki haza. Ajándékokat kaptam, pedig aztán semmit nem érdemlek, mert Istennek köszönhetem, hogy idáig eljutottam.

És itt még nem ért véget a nap, mert Apuék azzal leptek meg, hogy egy étteremben vacsoráztunk, és ott ünnepeltük meg a ...mit is? :)

- Izgalmas volt, vicces volt, hosszú, nehéz volt, korrekt, hasznos volt, meglepő volt, és már csak VOLT!

Elképesztő, hogy ilyen is tud lenni egy államvizsga. ...És ez az egész nap!

Mutatok néhány képet, hogy mi lett a szobámból egész pontosan, amikor tanultam, készültem!
A képek (pl: jobb egérgombbal) teljes méretben letölthetők! (Ha érdekelne közelebbről is, hogy mik voltak kiírkálva...)

A képekhez Kattincsál ide, ni!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak  lett  tervezve!"

Kívülről nézve a világ aprócska. Pici csillagok röpdösnek mindenütt. Egyikük sárga, másik vörös, vagy éppen kék. Vannak picikék, és mégkisebbek. Körülöttük bolygók futkároznak, másutt éppen vándor égitestek látogatják meg távoli barátaikat. Vannak forrók és fagyosak, van amelyik változik, van amelyik nemigen.

Egyik ilyen kis parányi holmi a Föld. Se nem forró, se nem hideg, nincs benne semmi különös, mégis közelebbről nézve egészen más, mint azok, amelyek céltalanúl bolyonganak. Más, mert életet hordoz a hátán. Pöttömnyi teremtmények sokasága birtokolja, és kiki próbál boldogulni a maga módján.

Egyikük pont én vagyok. Bizony, nem is nagyobb, mint egy pont. Se nem okos, se nem buta, nincs bennem semmi különös, mégis ha megismersz, meglátod, más vagyok, mint akik céltalanúl bolyonganak. Más, mert élet van bennem. Isten fia vagyok, és az Ő Szent Szelleme üdíti fel a szívemet, melyben száz meg száz kétely, probléma, megpróbáltatás kavarog a maga módján.

Az egyik éppen előttem van, nemsokára keresztül megyek rajta. Nem is könnyű, de nem is tart sokáig. Nincs benne semmi különös, mégis, éppen ebben vagyok, ez foglalkoztat, így megkülönböztetett helye van jelenleg.

Kevés vagyok hozzá, de nem vagyok elveszve emiatt. Mennyei Atyám, aki olyan hatalmas, hogy az egész univerzumot képes egyszerre távolról nézni, mozgásban tartani, mindemellett itt is van velem. Az én problémám az övé is, mert mindenemet neki adhattam.

És az Ő számára ennek megoldása is igencsak aprócska dolog. De azt is tudom, hogy ha minden erejét erre kéne fordítania, akkor is inkább hagyná egy pillanatra összeomlani a világot, csak hogy nekem kedvezzen! Mert a gyermeke vagyok.

Akármi áll is előttem, ez megnyugtat. És bátorít az is, hogy egyáltalán nem érdemlem meg ezt. Ezért aztán biztos lehetek abban, hogy nem kell erőlködnöm, hogy szeretetét elnyerjem.

..Elfogadtam, ígyhát az enyém! ...Kértem, hogy segítsen, és tudom, hogy fog!
Ámen.

Kategória: "...Sok pici változás mihez tart vajon?"

- Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg...?!

A kezdőfeltételek nélkül nehéz volna megmondani, de az biztos, hogy nehézségi erőtérben az  m*d²r/dt² = - m*g*e(z)  mozgásegyenlet szerint halad, és az  x(t) = x0 + v(x0)*t , y(t) = y0 + v(y0)*t , z(t) = z0 + v(z0)*t - g/2*t²  trajektóriát járja be egészen addig, amíg "...kit, hogyan talál meg?"
/Arany J. - Toldi/ - fizikus szemmel. :)

A szobám most egészen úgy néz ki, mint egy "fizika-fanatikus" őrült cellája, ugyanis kiplakátolom az összes államvizsga tételnek a képlet- és definíció-eszenciáját a falamra, szekrényemre, ablakomra... (képletesen szólva mindent képletekben látok) báhh-háh...

Egyszerűen nincs rá időm, hogy kidolgozzam a tételeket és még nekiüljek tanulni őket, ezért kitaláltam, hogy szép nagyban és színesben kidolgozok mindent, és hol dekorációnak, hol tapétának használom, hogy mindig szemelőtt legyenek, ezzel is elősegítve a tanulást. Elvégre érdeklődő alkat vagyok, állandóan nézelődöm, és gondolkodom. ...Hát, most már lassan amerre nézek, képleteket látok. :)

Tételenként 4-6 A4-es lap az eszencia, és 11 tétel van (5 már kidolgozva)... Talán el is fog férni, de lehet, hogy egy idő után nappal is lámpafénynél kell majd dolgoznom. Hmm...

Ha kész leszek, lehet hogy lefényképezem, és beillesztem ide. Nem mindennapi látvány! ...Csak legyen eredménye! És sikerüljön minél jobban az államvizsgám! ...Istenem segíts!

Közben egyébként az élet szép. Mindig van időm például enni, inni, és egyéb szükségletekre, sőt... még időnként fürdeni is. Zéé hugom nem ilyen látványos effektekkel, de szintén erősen vizsgára tanul, Eszterkisbogár meg örül, hogy mindjárt vége a sulinak, Nagypapám a legváratlanabb pillanatokban cserkésznótákat kezd énekelni, és még sorolhatnám...

Szóval vidám vagyok, és a kevés mozgástól nől a pocakom. Nem gáz, államvizsga után úgyis kirándulás, túrák, tábor, stb. (Meg én egyébként is így vagyok cekci. :))

...Máskor meg szomorkás vagyok, mert szeretnék jól felkészülni, tudni ezeket az "egyébként érdekes volna, ha nem tanulni kellene" dolgokat, de sajna azt látom, hogy kevés vagyok hozzá!

ĺgyhát megint elővettem Bibliámat, és most ott ütötem fel, hogy (János evangéliuma 14:27)... Ha érdekel, keress rá (akár neten)!

Úgyhogy ismét megnyugodtam.

- Csak legyek már túl rajta! :)

No, jól van, mindennek meg van a maga ideje. Most például annak, hogy elmenjek fogat mosni és alukálni!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Az ajándék öröm,

az ajándék vígasz,

Egyetlen kincs sem ér annyit,

Mint az!

Az ajándék független,

önmagában egész,

Mégis összeköt,

S a teljesben egy rész.

Tőle kapod, s hogy miért?

- Mert Ő ADJA!!!

Mindig igazságos, mindig tökéletes,

Soha sem követel, soha sem kötelez!

Ha ajándékot kapsz,

Ne keresd, hogy miért!

Csak fogadd el bátran,

Hidd el, hogy a tiéd!

...Az igazi ajándékban soha sem kell mögöttes szándékot keresni. És abban is biztosak lehetünk, hogy Istentől mindig teljes, igaz ajándékot kapunk.

- Azt hittem, ezt már régóta tudom...

És valóban, a szívem, az értelmem tudja amióta keresztény vagyok. De hosszú éveknek kellett eltelniük, hogy át is éljem, meg is tapasztaljam mindezt.

Minden egyes iskolai felvételimet, lehetőségemet az Úrnak köszöntem meg, s hogy valamiképp jelezzem, hogy értékelem, tisztelem ajándékát, kegyelmét, jól akartam használni. Ez persze nem is baj, de ha a hálás szívből kiinduló buzgalom az idők során megfelelni akarássá válik, akkor könnyen elveszíthetjük az ajándék eredeti célját, elfelejthetjük okát! És akkor már nem feltétlenül érezzük ajándéknak, akár nyűggé is válhat! (Mint például néha az egyetem.)

Pedig az ok, a cél egyszerű: Azért kapunk, hogy örömünket leljük benne. Az ajándék csak lehetőség, nem maga az út! - A döntés a tiéd! ...És ez nem kvíz-játék! Nincs rossz választás! Csak teljes értékű lehetőség!

Isten bőkezű! Ha egy alkalmat nem használsz ki, ad száz másikat, csak bízz benne! - Merj kérni!

És Ő nem olyan, mint a mesebeli igazságos király, hogy ad egy lehetőséget, hogy lássa mit lépsz! ...Aztán ha jól döntöttél, megjutalmaz, ha pedig nem akkor megbüntet...

Ő ennél sokkal csodálatosabb!

Még ha egy próba elé állít, azt sem azért teszi, hogy Ő meggyőződjön valamiről! Hisz régen tudja már, mit fogsz lépni! ...Ezt is érted teszi! Hogy lásd, munkálkodik benned, és annak eredménye is van!

- Ő jól ismer minket! ...Mi vagyunk azok, akiknek időről időre meg kell látnunk, hogy hol tartunk, hogyan állunk, pontosan azért, hogy újra és újra hitre ébredjünk, vagy éppen újra hozzá forduljunk, kérjünk tőle!

Ez mind ajándék!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

- Jobb adni, mint kapni! ...És bizony, kérni is sokkal jobb, mint elhatárolódni!

Ahogy a világot szemlélem, azt veszem észre, hogy az emberek nem hogy adni nem szeretnek, de még kapni sem! Kérni meg pláne nem szeretnek...! - Jól van ez így?

Hát, nagyon nem! Pontosan az ellenkezője van annak, ami működésben tarthatja világunkat. "Adni és kapni!" - ez az alapvető kapcsolat két dolog közt, két ember közt, Isten és ember közt. És önmagában egyik sem fontosabb a másiknál (adni/kapni), mert más szerepe van a kettőnek.

Isten és ember közt az az irány dominál, hogy Isten ad, az ember kap. Ugyanígy szülő és gyermek közt, és még sok más esetben. Mindig az tud adni, akinek van. Ez nagyon egyértelműnek tűnik, mégis a gyakorlatban sokszor elfelejtjük. És emellett ott áll az a tény is, hogy egész teremtett világunk olyanra lett tervezve, hogy a kérés is óriási szerepet kapott. Ha kérek, azzal első sorban kifejezem, hogy szükségem van valamire. Ezenkívül annak is jelét adom, hogy tudom, vagy legalább remélem, hogy akitől kérem, tud segíteni. Másrészt pedig megtisztelem a másikat azzal, hogy kifejezem előtte az adott dologban tapasztalt hiányomat, hiányosságomat és őt ezzel magam elé helyezem.

Isten tiszteletben tartja a szabad akaratunkat, ígyhát a kérés, mint funkcionális tett szerepe nagyon felértékelődik, és nem csak a vele való kapcsolatban.

Már két ember közt is ez teremt kapcsolatot. Kérni és adni, adni és kapni. Ha ennek bármelyik részét is elhanyagoljuk, az kapcsolatainkat leépíti, ha mindet gyakoroljuk, az pedig szorosabb köteléket hoz létre két személy közt. És, hogy mennyire működőképes ez a dolog, hadd hozzak egy nagyon furcsa példát.

Képzeljünk most el egy filmekben is látott (például olasz) maffiahálózatot! Valaki (rendszerint a sokat emlegetett "Keresztapa") rájött, hogy az ügyek legjobb, legpraktikusabb elintézése érdekében az emberi és eszközbeli erőforrásokat úgy kell csoportosítani, úgy kell alkalmazni, hogy aki amihez ért, azt az épen femerülő problémát oldja meg (bárki problémája legyen is az). Ez pontosan az adni-kapni kapcsolat alapesete. És működik a dolog?

Naná, hogy működik! És a kérés is megkapta teljes szerepkörét. Sorra oldódnak meg a problémák. Az más kérdés, hogy a motiváció egész más, mert itt érdekcentrikus a kapcsolat.

Kifacsart egy világ ez, de ha már ilyen aljas szinten is beválik ez a módszer, akkor gondoljunk csak bele, milyen csodálatosan működhet egy szeretetre épülő kapcsolatokkal teli világban!

Isten ezt a világot hozza el közénk! És hogy biztosítson minket ennek bekövetkezéséről, beleépítette a világegyetem minden porcikájába. Erről szól a fizika: kapcsolatokról, kölcsönhatásokról, arról, hogy miért is praktikus adni és kapni. Isten ezt az elvet törvénnyé tette a fizikában. Ráadásul automatikusan bekövetkező változásokkal garantálja, hogy aki kér, az kap.

Ha egy hideg test közel kerül egy forróhoz, akkor a forró energiát ad át a hidegnek, hogy azzal felmelegítse a másikat (ha közel kerülünk egymáshoz, Istenhez, akkor megkapjuk azt, amire épp szükségünk van). Ha egy mozgó test kapcsolatba lép egy nyugvóval, azzal lendületet ad a másiknak is (ha Isten, vagy egy társad látja, hogy valamiben szükséged lenne segítségre, akkor közel jön hozzád, és új lendületet ad segítségével.) - Ez is biztosít minket arről, hogy aki kér Istentől, az kap!

Ha valaki sokat ad és kap, az kapcsolatokat hoz létre maga körül, így a nehézségek sokkal kevesebbet árthatnak a kapcsolatrendszer résztvevőinek. És így van ez már az atomok, molekulák szintjén is. A kellő energia átadása, valamint szabad elektronok mások rendelkezésére bocsátása révén mindenki jól jár, és közben kapcsolatok jönnek létre, melyek újabb és újabb előnyt eredményeznek. A gyengeségek, hiányosságok eltűnnek, az egész kapcsolatrendszer ellenállóbbá válik a külső behatásokra.

Lehetnek szoros kapcsolatok (atommag nukleonjai, házasság, család), lazább, de közvetlen kapcsolatok (atomok közti kovalens kötés, baráti kapcsolatok) és még sok más kötődés (molekulák, részecskék, rokonság, ismerősök hálózata).

"Adni és kapni" - ez minden kapcsolat alapja!

...És ha ezzel a kis bejegyzéssel adhattam valamit neked, akkor boldog vagyok, mert adni tényleg jobb, mint kapni! - de azért kérnék is valamit! ...Léccike, kommenteljetek néha! :)

Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

...Mikor úgy néz ki, hogy nem sikerül, ne engedd, hogy ez az érzés eluralkodjon rajtad!

Picinyke, és jelentéktelen emberi életem olyan szakaszához értem nemrég, mikor kétségekkel teli szívem és esélyeket, valószínűségeket és lehetőségeket kalkuláló eszem hagyták felnövekedni bennem a lemondást olyannyira, hogy már nem a lehetőségekkel kezdtem számolni, hanem, hogy mit tennék az esetleges kudarcok esetében.

Ugyanis végzős egyetemista évem utolsó fejezeteként összetorlódó mindenféle problémák (saját hibáim, illetve adminisztrációs gondok) elhomályosították gondolkodásomat, lefárasztották agyamat. Egyszerre sok dolgot kellett észben tartanom, és elvileg számolnom kellett minden lehetőséggel.

...És nem ment. Nem bírtam észben tartani elintézetlen ügyeimet, nem oldódtak meg az éppen intézett dolgok és mindeközben vizsgákra, beszámolókra, diplomamunka védésre készültem. Az utolsó pár ilyen nap éjszakába nyúló álmos nyűglődése közepette kaptam egy igazán józan pillanatot, és ezt kihasználva gyorsan mindent Istenre bíztam. ...Teltek a napok. Noha túlmentem a vizsgákon, átmentem megmérettetéseken, mégsem éreztem, hogy a siker felé haladnék.

Isten azonban megadta, hogy az éppen legsürgősebb dolog mindig időben meglett, és minden vizsgám elsőre sikerült. De nem csak hogy sikerült, hanem kifejezetten jó eredménnyel zárhattam. Míg aztán az abszolutórium napján az utolsó nehezen, hosszan intézett jegybeírásaim is hirtelen megtörténtek, és a tanulmányi osztály elvileg leszámolta (vagy már leszámolhatja) kreditjeimet, és megvan (meg lesz) a kellő 300.

Már csak az államvizsga van vissza, és lezárhatom ezt az öt évet.

Igen, most már hiszem, hogy sikerülni fog! ...Nem azért mert minden más is sikerült, és így biztos ez is fog, hanem azért, mert minden eddigi eredményt is az Úrtól kaptam, és továbbra is benne bízom. És azt is tudom jól, hogy ha valami nem sikerül, annak is megvan a praktikus oka életemben. Eddig is meg volt, ezután is így lesz! Minden a javamra van! Ezt az ajándékot kaptam Istentől! ...De ezt kaptad te is, ha Őt választottad! Úgyhogy minden okunk meg van az örvendezésre!

És ami a pici és jelentéktelen emberi életemet illeti: Van helyette egy Új élet a szívemben, így aztán nem a régi határoz meg! Ismét eszembe jut, hogy Királyi Gyermek vagyok! Szent Nemzet része. Nem akarok hát lemondóan viselkedni, csüggedt fejjel vegetálni, "halott módon élni", hanem hittel, bizalommal akarok előre nézni, mert a cél előttem van, és nem én megyek már, hanem Ő közeleg hozzám!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

- Kapcsoljam ki én is? - kérdezte húgom.

- Hát, én kikapcsolom. Szerintem ki kéne. - kiabáltam át a szomszéd szobába.

...Aztán a következő pillanatban elszállt az áram, és mindkét számítógép leállt.

- Mégsem kapcsolom ki. - helyesbítettem az előző álltításomat.

Akkor még nem tudtuk, hogy hosszú lesz az áramszünet. ...Akkor. Fél kilenckor. ...De most mindjárt fél tizenegy, és még mindig tart.

De ne szaladjunk annyira előre!

...Hatalmas szél kerekedett, dörgött az ég, két másodpercenként villámok cikáztak. Gyújtottunk pár gyertyát, aztán eszünkbe jutott, hogy Anyuék nincsenek itthon, és a szobájuk egyik ablaka bukóra van állítva. Egy zseblámpával útnak indultam hát, és persze már lelkiekben készültem, hogy nagy lesz a szél, ha kinyitom az ajtót...

...Nem tévedtem. Csak éppen arra nem gondoltam, hogy utána be is kéne csukni az ajtót magam mögött. Ez utóbbi művelet körülbelül öt másodpercig tartott, ami ugyebár nem kis idő egy ilyen "egyszerű" feladat esetében. Aztán sikerült az ablakot is becsuknom, szépen visszaállítani, megigazítani a függönyöket. Szuper. Elhárult a veszély. ...És nem is ázott be Apuék szobája. :)

Ezután kipróbáltam minden fellelhető világító kütyürémet, és összehasonlítottam a fényerejüket. Idősebbik húgom telefonált egy keveset, fiatalabbik húgom vidáman túlzongorázta a vihar dübörgését, így a zenei aláfestés is megvolt, még jó, hogy nem orgonánk van :) ...

- Hopp, megjött a villany! :) ...Mármint nem akkor, hanem most (22:37), amikor írom ezt a bejegyzést (ugyebár PDA-n).

- ...na, szóval jó volt a hangulat. ĺgy teltek a félórák. Közben kimentem a (fedett) erkélyemre, imádkoztam egy nagyot. Persze jó hangosan, mert egyébként csak Isten hallotta volna, én magam biztos nem, mert úgy zengett az ég, meg ilyenkor nyugodtan elengedhetem a hangom, úgysem zavarok vele senkit... Aztán Anyu telefonált, hogy megjöttek, és engedjem be őket, merthogy az automata garázsajtó áram híján nem hajlandó működni - makacs egy jószág :) - de ekkorra már elvonult a vihar frontja, és csak csepegett az eső.

Később rájöttünk, hogy a spejz-ablak nem lett becsukva, ígyhát beslattyogtam (papucs-szintnél nem ért feljebb a víz sehol, így nem lett vizes a zoknim), kiöntöttem az ablak alatti zsírosbödönből a vizet és felmostam a padlót.

Most már elcsendesedett a ház, én is csak az ágyikómban kopogtatom a PDA touchpad-jét. De a lényeget leírtam, azt hiszem, erről ennyi elég is. Viharmentes jó éjszakát mindenkinek! :)

---

UI: később megtudtam, hogy sajnos sokan nem voltak ilyen szerencsések :( de a magunk részéről hálát adok az Úrnak!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Időnként rá kell döbbennem, hogy éhes vagyok! - No, nem úgy, ahogy gondolod! Szellemi táplálékra van szükségem! Ennem kéne a szellemi kenyeret, és innom kéne a szellemi bort!

Jézus teste és vére az a táplálék, melyre a legnagyobb szükségem van, de úgy érzem, sokszor csak csipegetek, de nem ülök le, hogy jól megvacsorázzam. Pedig bizony korog a "szellemi gyomrom"...

De hálát adok Istennek, hogy időnként megkérdezi tőlem: - Nem vagy éhes, fiacskám?

És olyankor elcsodálkozom magamon: - Dehogynem! - és már futok is kitárt karjai közé! - Köszönöm, köszönöm, hogy nem felejtesz el, hogy terített asztallal vársz mindig! Szelíden szólsz, és bőséggel ellátsz!

Parányi gondjaim, melyek az előbb még előttem tornyosultak, most homokszemekként hullanak a tenger mélyére. A holnap terhe eltörpülve száll át mindenható vállaidra, mikor örökkévalóságod szárnyait szemlélem!

- Vésd kérlek a szívembe,

hadd emlékezzem rá mindig!

...Hogy mi voltam, s kivé lettem,

mikor életem tenyeredbe tettem!

Ahányszor egy bűnömre tekintek, látom rajta a szent cédulát, melyen ez áll: "Ki van fizetve!" ...Felismerem írásod, s könnybe lábad a szemem mikor a vöröslő betűkhöz ér ujjam.

Fel nem foghatom ezt a csodát, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy boldoggá tegyelek, s ez annyiban áll, hogy zokogva kimondom: Köszönöm! - s olyankor te is sírsz, és azt moddod: - Megérte!

...Én meg csak tovább zokogom! S végre megértem újra, hogy fontos vagyok! Hogy a Mindenhattó Isten arra vágyik, hogy mellette legyek!

- Én, aki...!!! - De nem bírok most bűnös mivoltomra gondolni sem. Szentséged fénye úgy átvilágít, mintha én magam is üvegtiszta színaranyból lennék, pedig nem vagyok más, mint egy törékeny cserépedény. - De a Te cserépedényed! A Tiéd, Istenem!

Aztán azon kapom magam, hogy tele vagyok! "Jól laktam." - Köszönöm, Atyám! ...És kérlek, szólj újra, ha a világ zajától nem hallanám, hogy korog a gyomrom! Ámen.

Kategória: "...Sok pici változás mihez tart vajon?"

- Hogy is volt, mi is volt? ...Hű, de rég is volt!

Immáron majdnem 10 éve, hogy elballagtunk abból az iskolából, melynek padjait 8 éven át koptattunk. 10 év nem kis idő!

- De 8 sem! Amint összegyűlt a kis csapat, mely "reprezentálta" az osztályt, felelevenedtek a régi sztorik, a sok közös élmény... Gyorsan összefoglaltuk egymásnak, hogy kivel mi történt (volt aki kicsit, volt aki nagyot változott, vagy éppen az életében történt nagy változás), aztán újra minden a régi volt! Persze a téma más, de az érzés ugyan az! Valahol mélyen nem változtunk semmit. Sokmindent átéltünk a 10 év alatt, de végtére is ugyanazok maradtunk.

Mindazonáltal jó volt látni az érdeklődő, mosolygós arcokat és figyelni, "tanulmányozni", hogy ki mit tart fontosnak, vagy éppen csak említésre méltónak a vele történtek közül!

Egy délután erejéig újra a része lehettem valaminek, ami egykor (sajnos főként az utolsó években jöttem rá) nagyon fontos volt nekem!

- Köszönöm ezt a délutánt, és remélem, hogy barátságunk sok-sok évig megmarad még!

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Nemrég ritka és örömteli eseményben volt részem. Ugyanis meggyőződhettem róla, hogy az vagyok, akinek lennem kell, és vicces dolog ugyan, de úgy is nézek ki. ^^

Gondolom, ez eddig elég érthetetlennek tűnik, ezért kicsit többet is elmondok az esetről, de nem megyek bele a részletekbe.

Képzeld el a helyzetet! Kényelmesen ücsörgök a kedvenc kávézómban, eszem a szelet sütit, kortyolgatom a környék legjobb presszókávéját, és szép csendben kiértékelem a nap eseményeit, gondolkozom a közeljövőbeli teendőim, elintézni valóim felől. - ez idáig semmi szokatlan. :)

Aztán betoppan a kávézóba egy elegáns, szőke kisasszony (nagyjából korombeli), és éppen egy aprócska gondolattal konstatálnám magamban, hogy "hála Istennek, vannak még szolíd, ám kifejezetten csinos leányzók a Földön...", mikor tekintetünk összeér, és nagy meglepetésemre rámköszön. :: - megjegyzem, ez még nem a történet csattanója... :)

Csodálkozó mosollyal köszönök vissza (remélem nem látszott), mire megkérdezi: - Tamás?

- Igen. - válaszolok méginkább meglepetten.

Bemutatkozott, és persze kiderült, hogy tévedés van a dologban, nem engem keresett, hanem egy másik - idézek: "Tamás nevű úriembert". - Kissé zavartan érezhette magát, de az esemény gyorsan lezajlott, és minthogy törzsvendég vagyok azon a helyen, igyekeztem úgy rendezni a dolgokat, hogy a félreértés ne legyen kínos a számára.

Én azonban rendkívül sokat kaptam tőle (jobban mondva rajta keresztül Istentől): megtudhattam, hogy pont úgy nézek ki, mint ahogy szeretnék: mint egy "Tamás nevű úriember". - ez az igazi csattanó a történetben. - És persze, nem kis örömmel töltött el a tudat, hogy ezt az információt nem egy kilencven éves rövidlátó öregasszony tolmácsolásában tudhattam meg! :)

Köszönöm Istennek, és az ismeretlen lánynak!

kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!" 

Mikor gondolkodom, mikor nem,

Mikor jól el vagyok, mikor nem,

Mikor fáradt vagyok, mikor nem,

Mikor ébren vagyok, mikor nem,

Csak úgy feltör: egy érzés a szívemben.

Ha éppen helyesen cselekszem, ha éppen nem,

Ha éppen szívvel-lélekkel, ha éppen nem,

Ha éppen elrontottam, ha éppen nem,

Ha éppen megtettem, ha éppen nem,

Valahonnan feltör: egy érzés a szívemben.

Akkor is, ha figyelek, akkor, is ha nem,

Akkor is, ha figyelnek rám, akkor is, ha nem,

Akkor is, ha zavart vagyok, akkor is, ha nem,

Akkor is, ha tudom, miért, akkor is, ha nem,

Újra, és újra feltör: egy érzés a szívemben.

S olyankor futnék, szárnyalnék, szökdelnék, suhannék, megállnék, majd újrakezdeném. Leborulnék, sírnék, zokognék. Neked panaszkodnék, veled perelnék, tőled kérnék bocsánatot. Neked mondanám el, tőled kérném, tőled kérdezném.  Rád vagyok kíváncsi, rád van szükségem, csak rád számíthatok. Mindent látok, minden tiszta, minden világos, veled vagyok, semmi más nem számít, csak hozzád ragaszkodom, én Atyám, én Uram, én Istenem!

Mikor ismerlek, látlak, érezlek,

Mikor szavak nélkül is értelek,

Mikor tudom, mire gondolsz, mire kérsz,

Mikor minden kincset megérsz,

Már értem mit jelent: az érzés a szívemben:

- Ez nem más, mint a szerelem.

kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Van, hogy az életem összekuszálódik. Tervezgetek, szövögetek, azt gondolom, hogy "alakítom magam körül a világot", és még el is hiszem, hogy nem semmi, amit művelek. Kezdek felépíteni valamit az én kicsinyes, ostoba, és bűnös emberi módomon. Minden szénaszálat megragadok, s egy egész vackos kis odút tudok összehozni. Elképesztő hozzáértéssel fűzöm össze a szálakat magam körül, míg végül csak apró lyukakon szivároghat be a fény, és a levegő is egyre áporodottabb. Azt hiszem, melegben és biztonságban vagyok, de rá kell jönnöm, hogy mindez véges, és bizonytalan. ...Talán mind hazugság! 

Szorít a magány, mozdulni sem bírok. Nem jó ez így! Szabadnak születtem, "Újjá születtem". Tudom, milyen szabadnak lenni! Milyen szívesen ízlelném meg újra a szabadság illatát, csak szívnám magamba a fényt! ...Bár ne lenne ez az ócska odú! ...Dehogy odú, ez egy vacak szénakazal, mégis elzár az igazi élettől, nem tudok kiszabadulni belőle, nem bírom áttörni! 

- Összekuszálódott minden körülöttem.

  Csak azt a tűt a szénakazalban,
  csak azt találnám meg újra!
  Melyen Isten fénye ismét felcsillanna!
  Régen elfeledtem,
  hogy hová is tettem.
  Bárcsak ráakadnék, az sem baj, ha szúrna!
  Csak a fényt, a fényt láthassam újra!

Esős napok jönnek, s azt hiszem mindennek vége, elázom, ez jár nekem, pontosan ez! És persze jogos a dolog, "ki mint vet, úgy arat"... De valahogy Isten nem így látja! Eláll az eső, felszárad a víz, nem is marad belőle semmi, csak egy aprócska csepp. De az mintha még csak nem is fogyna! Csak ragyog az egyik apró résen behajló szénaszál végén... Figyelem. Már Dél felé járhat az idő, de ő csak egyre jobban szikrázik.

S egyszerre belobban a szénakazal, Isten tűze mind jobban átjárja, megemészti. Csak figyelek feszülten, mást nem tehetek. ...Különös! Hevít a tűz, de meg nem perzseli bőröm, jól esik a meleg. Hirtelen az egész tákolmány hamuvá omlik, s felhőjét messze fújja a szél. Fényben fürdöm, kitárom a karom, "Szabad vagyok!", s lágyan tenyerembe hullik valami csillogó. - Jé, a piciny tű, amit kerestem! :)

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

- Ki vagyok én valójában? - Zavaros.

- Mim van, ami az enyém? - Zavaros.

- Mit akarok igazán? - Zavaros.

- Kire számíthatok, ha minden zavaros? - (végre, ez) TISZTA!

...De lássuk csak, akkor:

- Ki vagyok én valójában? - Tiszta.

- Mim van, ami az enyém? - Tiszta.

- Mit akarok igazán? - Tiszta.

- Akkor minek is töröm a fejem? - (hát, ez most) ZAVAROS. :)

Kategória: "Hehe!"

Merüljünk el egy picit a konkrét történetek mögött húzódó eset-kategóriák világában!

Vegyük először a jó eseteket (sikerül valami; megajándékoznak; öröm és boldogság jön az életünbe)!

- Ez az, amit talán a legkönnyebben fogadunk el, és amit sikerül meg is köszönnünk Istennek, hiszen tudjuk, hogy Tőle kaptuk.

Aztán vannak a rossz esetek, mikor valami kudarc ér, bántás, sikertelenség.

- Keresztény emberként azt is tudjuk, hogy minden ilyen dolognak szerepe van az életünkben. (Az Isten gyermekeinek minden a hasznukra adatik!) ĺgy aztán igyekszünk az ilyen történéseket is elfogadni, és hittel, Tőle elfogadni.

De belegondoltatok már abba, hogy mi van akkor, amikor valami különös, és kifejezetten vicces dolog történik velünk?

- Vajon ennek mi a szerepe?

Ha jó történik, azt általában áldásnak könyveljük el. Ha rossz, akkor pedig rendszerint próbának, vagy tanító célzatú esetnek.

Azonban rá kell jönnünk, hogy a vicces eseményláncok is Istenünk furcsa "művei", melyek itt-ott megjelennek, (van akit pedig végig kísérnek) életünk során. ...De mi értelmük van? Vagy csak a mi mulattatásunkra történnek meg? - Bizony, Istennek is van humorérzéke. Méghozzá biztosan emberfeletti jó humora van! :) - ha nem szorítjuk skatujába az Istenismeretünket (Istenképünket), akkor folyton épül, gyarapodik, és mind jobban megszerethetjük Őt! - Ez a kis gondolat például nagy örömmel tölt el engem. ...Milyen jó tudni, hogy Isten, aki azon kívül, hogy a Világ Úra, még az én Apukám is, nem csak szeret minket, hanem még igazán "jófej" is! - Király, nem? :D

Kategória: "Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!"

Néha elfelejtem, ezért újra és újra el kell gondolkoznom rajta... Vajon mi is az élet értelme?

Aki nagyon jót akar mondani, az rögtön rávágná, hogy "a szeretet", vagy hogy "az én életem értelme Isten"! ...De ezek többnyire hirtelen jókedvű fellángolások eredménye képpen hangzanak el, noha mélységesen igazak lehetnek!

- Hogy mit is jelent ez pontosan?

Gondoljuk csak át, ha éppen egy óriási nehézség közepette vagyunk, vagy szeretteink közt valakivel, netán a saját gyermekünkkel történt volna valami rossz, akkor is csillogó tekintettel vágnánk rá ugyanezt a választ? - ha igen, akkor valóban ismerjük válaszunk minden mélységét!

Én azonban sokszor elfelejtem azt is, amire rávezet az Úr, így aztán újra, meg újra felmerülnek bennem kérdések.

- Mi is az Én életem értelme?

Van egy becsapós megközelítése ennek a kérdésnek, éspedig az, hogy "mit kell tennem, hogy értelme legyen az életemnek?" - ismételten rá kell hogy jöjjek, ez bizony teljesen hibás kiindulás, noha érthető, hogy felmerül, sőt, a jó megközelítésből kiindulva erre is csakhamar választ kapunk.

A Biblia jó iránytű. Most is, mint mindig, ha konkrét, és érthető választ szeretnénk. Az igét olvasva kiderül létezésünk oka, célja is. Isten túláradó jókedvében azért teremtett minket, hogy szerethessen minket! Engem, Téged, mindenkit. - Tehát létezésünk oka egy csodálatos jókedv, és célja, hogy ez kifejeződhessen! ...Ha éppen nem vagy benne biztos, hogy mi vonatkozik rád Isten terveiben, akkor elmondhatom, annyi biztos, hogy szeretni akar téged a lehető legkülönfélébb módokon. Meg akar áldani, azt akarja, hogy boldog légy, hogy örülni lásson mindig és minden helyzetben (akkor is, ha a világ szempontjából, a körülmények figyelembe vételével ez nem lenne indokolt), ki akarja rád tölteni végtelen szeretetét olyannyira, hogy megrészegülj tőle, és mindig ezt kívánd azután! - a kérdés csak az, bele mész-e a játékba? ...Igen, "játék", mert (noha hatalmas árat fizetett ezért Istenünk, mégis) ha mindezt elfogadod, játékosan, vidáman élheted meg a kegyelem adta lehetőségeidet, boldog lehetsz mindörökké! - mert Ez Istenünk legfőbb akarata kezdettől fogva.

És már meg is válaszolhatod magadnak a kérdést: - mit kell tennem?

Csak fogadd el, és máris értelmet nyert az életed! ...Már elfogadtad? Hát akkor erre emlékeztesd magad!

És még egy piciny gondolat:

Vágyakozzunk, keressünk, szemléljük meg, csodálkozzunk, akarjuk megérteni! Egyszerűen tapasztaljuk ki, hogy mi az ami személyesen Nekünk tetszik az életben, hogy a teremtés megszámlálhatatlan csodája közül melyek állnak hozzánk legközelebb, hogy aztán mikor hazamegyünk, kiteljesedetten állhassunk Istenünk és Atyánk elé, és elmondhassuk majd neki, a véleményünket műveiről.

Például, ha azt mondod: - Uram, a legszebb virág, amit láttam a földön, a tigris-csíkos orchidea, kérlek, mondd el, mire gondoltál, mikor megteremtetted! - akkor majd szelíden rád mosolyog, és ennyit mond: - Rád gondoltam!

Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

Egy drasztikus kérdés: - Haragudtak már rád azért, mert nem keltél fel időben? ...Vagy legalábbis okozott már problémát, hogy sokáig aludtál, nem ébredtél fel az óracsörgésre?

Én őszintén szólva sokszor jártam így, és bizony néha még mérgesek is voltak rám ezért. Vajon jogosan tették? ...Vagy annyira mégsem?

Biztosan volt pár eset, mikor igazuk volt, de mondok én valamit...!

Változott a világ! Nem kérhetik számon rajtunk azt, amiből kimaradtunk: "Bezzeg az én időmben...", "ha ezt akkor megtettem volna...", "ha lettél volna katona...", "hajnalban kellett kelni, ...a tyúkok, a disznó, a tehén, a ló, a szomszéd... , - ...estig dolgozni!" stb-stb, és azt sem igazán mi választottuk, amiben élünk: a sok rohangászás, időben odaérni mindenhová, a folytonos mentális igénybe vétel, a stressz, az éjszakázás (akár tanulás, akár egyéb pótcselekvések: film-nézés, MSN, játék, "legalább érezzük, hogy élünk is"), ezek összességében különös módon hatnak a mai fiatalság elég nagy részére... Van, aki sokszor kiborul, lebetegszik, vagy jól kisírja magát néha, és van, akiben a fáradtság másként gyűlik össze, mást eredményez. Az én esetemben (és még sok más ismerősöm is így érez) az látható, hogy erre az életvitelre a szervezetünk úgy reagál, hogy egy bizonyos "kipihentségi szintig" amíg kellő képpen ki nem aludtuk magunkat, egyszerűen nem ébredünk fel. Hiába az óracsörgés, a mobiltelefon "szundi" üzemmódja, vagy többszöri ébresztés beállítása, szimplán átalusszuk, vagy halvány emlékeinkben még éppen fellelhető, hogy ágyúgolyó sebességével kipattantunk az ágyból, kinyomtuk a csörgést, de hogy hogyan kerültünk vissza a paplan alá, az többnyire homályba vész...

Persze, az ember agya egy különösen jól megszerkesztett holmi, hiszen kellő fontossággal bíró események elé nézve gyakran mégis felébredünk időben, még éppen a legelső csörrenés előtt pár perccel/másodperccel... - vizsgák, "életbe vágó" ügyintézések, vagy kellemesebbre is gondolhatunk, például egy várva várt kirándulás.

De kérdem én: - Baj az, ha késve érkezünk valahova, valamire, ami szervezetünk megítélése szerint kevesebb fontossággal bír, mint azt időnként mi magunk gondolnánk?

Az élet megy tovább, Isten kegyelmes, nem azért segít, mert olyan jók lennénk, hogy megérdemeljük, hanem mert látja, hogy szükségünk van rá! Nélküle úgysem mennénk semmire!

Ha fáradt vagy, aludd ki magad! ...Ha nem ébredtél fel időben, adj hálát Istennek, hogy legalább felébredtél... Semmi sem ér annyit, hogy beleroppanj! - Mindemellett pedig élj úgy, ahogy jónak tartod! Ha keresztény vagy, valószínűleg jól tudod, hogy Isten azt szeretné, hogy boldog légy! Csak fogadd el tőle azt, amit kínál, akármi is az! ...Egyéb iránt pedig tedd, amit szeretnél, hiszen az életed a tiéd! Ajándék, de rád van bízva! :)