...Aztán mondtam neki, hogy csak fogja szorosan a kezemet, tartsa egyenesben a testét és nyugodtan dőljön hátra. Szépen lejjebb engedem, hogy aztán a buksija majd a padlót érje, s közben ha felfelé néz, fejjel lefelé láthatja hugomat.
Azonnal megszorította kezem, majd magabiztosan dőlni kezdett hátrafelé. Jó móka volt, sokat kacagott rajta.
...Hiszen még gyerek! Persze, hogy megtette. Szeret játszani, szereti az izgalmas, érdekes dolgokat. De ez a kis mulatság elgondolkodtatott.
- Mit is tett valójában?
Elhitte, hogy megtartom! Hogy nyugodt lehet, nem esik bántódása. És ez a dolog olyan természetes volt az ő részéről is, hogy nem tétovázott egy pillanatig sem.
- De mi lett a vége?
Amit várt, amit igértem! És a világ hip-hop fejtetőre állt egy pillanatra. Hugom csak lógott a szőnyegről az ácsorgó csillár felé. A bútorok is lógtak, mintha valami módon a helyükön ragadtak volna. ...Móka és kacagás.
Aztán egy laza mozdulattal visszahúztam és talpra állítottam őt. Bizonyára kérte volna, hogy játszunk még ilyet, de Anyu hozta a törölközőt, eljött a fürdés ideje. Én meg így lehetőséget kaptam, hogy leírjam gondolataimat.
Ha minden ígéret így teljesülne az ember életében, az azt jelentené, hogy megbízhatóak vagyunk, és merhetünk hinni egymásnak, merhetünk elfogadni egymástól. Az egész életünk bizalom és élményekben gazdag megtapasztalás lehetne, s közben talán észre sem vennénk, de a hit beivódna mindennapjainkba. - Milyen szép is lenne!
De fel a fejjel! ...Hiszen egy valaki biztosan van, akiben hihetünk, akitől elfogadhatunk! Ő a mi Istenünk, a mi Mennyei Apukánk. - Viselkedjünk hát gyermekhez méltóan! :)
Utolsó kommentek