HTML

Thomasso szemmel



Gondolataim:
"Az élet szép! ...Hiszen olyannak lett tervezve!", valamint "Sok pici változás mihez tart vajon?" - jegyében.

"Ha vérzek: sírok, ha érzek: írok!" - Eszpi Pádle!

NAGYON ÚJ! Különös történetek valakiről, aki ma is világunkat járja, de sajnos kevesen ismerik (elvileg csak fikció): Az 'Elöljáró' Olvass bele te is! :)

Fotó-blogom:

Kitekintő

:: Ezen átjáró lehetőséget ad arra, hogy bekukkants barátaim blogjára, vagy éppen weblapjára ::

¤ Atka CamBlog
¤ Ruca Írás
¤ Ruca Hollandiában
¤ Hajnalcsillag
¤ Vidámszív

Nonprofit átjáró

:: Önzetlenül segíteni, még ha csak picit is, olyan tett, mely soha ki nem törölhető nyomot hagy az univerzumban! ::

Szemem Fénye Alapítvány

Egyéb oldalaim

Apró esszék, irományok

:: Az itt felsorolt bejegyzések nem jelennek meg 'posztként' a blogon. "Nem besorol- ható" kategóriájuk miatt külön oldalt kaptak! ::

Kellemes olvasgatást hozzájuk!

Toma Koma (Jellemanalízis)

Gondolataim az "Igazán Szöszikről"

Relatív valószínűség :)

Buxa Hungarica (siránkozási minta)

Friss topikok

Utolsó kommentek

Linkblog

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2012.09.25. 15:21 Thomasso :)

Személyes kérés... (A "Sorsügynökség" című film ihlette alakban)

A fiatalember hosszú órák óta ücsörgött a kapualjban lehajtott fejjel. Kék farmernadrág volt rajta, valamilyen sötét póló és egy fekete zakóféle, aminek hátát már jócskán bekoszolta a falról lemálló vakolat. De csak ült és várt. Ezalatt sokan megfordultak arrafelé, páran be is mentek az ajtón, még meg is kérdezték, hogy be szeretne-e menni. Ilyenkor mindig felpillantott, fürkésző tekintete gyorsan végigpásztázta az illető személyt talpától a feje búbjáig, de azután csak rázta a fejét, és ennyit mondott: - Köszönöm, nem!

Történt úgy déltájban, hogy az utcáról egy kalapos öltönyös úr sietve az ajtó felé vette útját. Fényes cipője tompán kopogott a betonon, szinte suhant, de az ücsörgő mégis felfigyelt rá. Felkapta fejét, és összeráncolt szemöldökkel, komoly tekintettel kezdte vizsgálni az arra igyekvőt. Amikor a kalapos már nagyon közel járt és pillantása összeért a feszülten figyelő, ugrásra kész fiatalember fürkésző tekintetével, hirtelen visszahőkölt. Hezitált, hogy bemenjen-e az ajtón, de aztán gondolt egyet, lekapta kalapját és lenyomta a kilincset. Nyílt a zár, s két másodperc alatt az ajtó mögött volt az öltönyös. Az ücsörgő alak visszahuppant a földre, de fél szemmel még mindig a zárat figyelte.

Ismét órák teltek el, járókelők sokasága haladt el a fiatalember mellett, de ő ügyet sem vetett rájuk. Várt. Aztán egyszer csak az utca másik oldalán megállt egy alak. Fekete karimás kalapot viselt. Mire a kapualjban várakozó észrevette, éppen egy másik kalapos is megérkezett. Ő is az előbbi mellé állt. Egymás felé fordultak, és noha a szájuk nem mozgott, úgy tűnt beszélgetnek. Aztán egy baseball sapkás öltönyös öregúr is melléjük állt, és fejével az ajtó felé bökött.

Hirtelen megindultak. Át az úttesten, egyenesen az ücsörgő felé. Amaz lassan felkelt, és félénken, mégis határozottan az ajtó elé állt. Az urak körülállták. Senki nem szólt egy szót sem. Végigmérték egymást, aztán a középen álló öregúr így szólt: - Ha elállja az ajtót, még mi sem segíthetünk, hogy bejusson azon.
- Nem gondoltam, …hogy be akarnak engedni. – jött a válasz halkan.
- No, hát akkor mit gondolt? …Hogy kér valamit Tőle, és Ő majd az ellenkezőjére utasít minket?
- Nem.. én… - habogott a fiatalember, majd erőt vett magán és kérdezgetni kezdett – …Akkor miért a várakoztatás? …Miért nem mehettem be, amikor délben itt járt a társuk?
- Mert meg kellett győződnie az elszántságáról.
- De hiszen Ő tudja, hogy elszánt vagyok-e, vagy sem.
- Pontosan! Ő tudja! – válaszolt az egyik fekete kalapos, majd közelebb hajolva folytatta: – Szóval akkor kinek kellett meggyőződnie minderről?
- ...Nekem. – A fiatalember kissé lehajtotta a fejét, és elállt az ajtó elől.

A harmadik úr, aki mindeddig csendben volt, most levette kalapját, egy magabiztos mozdulattal a fiatalember kobakjára tette, s miközben elvált a kis csapattól így szólt: - A kalapszalonban leszek.
Aztán fordult a kilincs, …de most balra.

 

A folyosó fehér fényárban úszott, de halványan kivehetőek voltak az oldalsó ajtók, ablakok. Néhány mellett elmentek, majd az egyiken be, egy másik folyosóra, arról egy nagy, oszlopos terembe, onnan egy másik folyosó következett, majd egy aranykeretes ajtó következett. Mindenki levette kalapját, majd beléptek az ajtón. Az egész terem egy hatalmas és széles lépcsősor volt az ajtótól végig, amíg bele nem vesztek a sorok a hatalmas és tiszta fénybe. A mennyezetet nem is lehetett látni.

Egy fényes férfialak lépkedett lassan lefelé a lépcsőkön. Intett az öltönyös uraknak, mire azok meghajoltak, és távoztak. A fiatalember is meg akart hajolni és mondani valamit, de a fehérruhás férfi hirtelen odaszökkent hozzá, és átölelve súgta a fülébe: – Tudom, …az életemet adtam a Nagypapádért is. Tudd, hogy ez elég! Ne féltsd! ...De most ne ácsorogjunk a lépcsőn, beszéljük meg ezt Szent Négyesben!

...És abban a pillanatban eltűntek.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://thomassoview.blog.hu/api/trackback/id/tr904801305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Riri7 2012.09.25. 20:37:48

Köszönöm, Neked és Jézus Krisztusnak is!
süti beállítások módosítása