Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"

Üres félóráimat mostanában Philip Yancey - "Meghökkentő kegyelem" c. könyvének olvasásával töltöm meg. ...És valóban megtelnek. Megtelnek kegyelemmel, útmutatással, elfogadással. A mindennapi életben ugyanis - akár észrevesszük (vagy inkább úgy mondanám: akár akarunk vele foglalkozni), akár nem, minduntalan olyan kérdésekbe ütközünk, melyeket e könyv személyes, ill. nemzetközi viszonylatban is taglal.

"Mit kell tennünk, ha megsértenek?", "Szabad-e, vagy kell-e, lehetséges-e megbocsátani annak, aki nem tanusít megbánást?", "Képes lehet-e az ember elfelejteni a rajta, vagy akár a nemzetén véghezvitt rémtetteket?", de arról is beszámol, hogy mi mindenre képes a megbocsátás, a kegyelem! Mennyire megváltoztatja a kegyelmezőt, és a kegyelemben részesült félt.

Most tartok a könyv felénél, de abból, amit eddig elolvastam, állíthatom, hogy a megbocsátás az egyik (és lehet, hogy az egyetlen) legfontosabb dolog, mely egy keresztény ember életében gyakorlati úton kell, hogy érvényesüljön. Meg kell tanulnunk bocsánatot kérni és feltétel nélkül (nem egyszerű) megbocsátani. ...Hogy érezzétek, miről is beszélek, kiragadtam egy kis részletet a könyv egyik történetéből, melyet maga az író is valahol olvasott. Saját szavaival így tárja az olvasók elé:

"...a béketeremtő mozgalom két képviselője tíz évvel a második világháború után meglátogatott egy lengyel keresztény csoportot. Megkérdezték tőlük, hogy hajlandóak lennének-e találkozni egy nyugat-németországi keresztény közösséggel, akik bocsánatot szeretnének kérni mindazért, amit Németország a háború idején elkövetett Lengyelország ellen, s szeretnék új alapokra helyezni a két nemzet közötti kapcsolatot.

A kérdést néma csönd követte, végül a lengyel csoport egyik tagja szólalt meg: - Lehetetlent kérnek! Varsó minden szegletét lengyel vér áztatta! Hogyan lehetne ezt megbocsátani?!

A búcsú előtt még közösen elmondták a miatyánkot. Ám az ima végéhez közeledvén, amikor a 'bocsásd meg vétkeinket...' következett, mindnyájukban bennragadt a szó. A feszült légkörben ismét az előbb oly hevesen kifakadó lengyel testvér szólalt meg: - Mégiscsak igennel kell felelnem a kérdésükre. Hiszen ha nem vagyok hajlandó megbocsátani, akkor többé nem imádkozhatom a miatyánkot, és nem nevezhetem magam kereszténynek..."

A könyv nem egy esti mese! Igen kemény olvasmány a kemény szívűnek, pedig minden történetében Isten valós szemlélete látszik meg. Talán azt a címet is kaphatta volna a könyv, hogy: "Kőkemény kegyelem!" - ugyanis tényleg nem szól másról, csak erről!

Mindenkinek sok szeretettel javaslom olvasásra, fontolgatásra!