Kategória: "Sok pici változás mihez tart vajon?"
...Érdekes, hogy most csak akkor csapott meg a szürkésbarna szagú lüktető felleg, mikor már nagyon közel voltam hozzá. A pénztárnál álltam sorban, és éppen előttem volt, talán azért nem vettem észre korábban, mert hátulról csak kopott ballonkabátja látszott. Nem állt mögöttem senki, de most mégsem álltam át a másik sorba. - Kibírom! - mondtam magamnak, és figyelni kezdtem mozdulatait, öltözetét, minden apró részletet. Foltok, és szennyes hasadékok bontották meg a szürke ruhadarab furcsa árnyalatait, melyekért hol gyűrődés, hol pedig kopás volt a felelős.
Egy-két lépést komótosan előrébb ballagott a felhőbe burkolózott alak, s közben megfigyelhettem csapzott, vékony-szálú kevéske haját, apró ráncai közt mélyen megülő szemeit, melyeken keresztül talán egy távoli világból pislogott át lassú, megkövült tekintete. ...Rám pillantott, de csak a másodperc töredékére. Szürkészöld koszos zafírként csillant meg szeme, s benne érdeklődő fiatalos láng ősi lenyomatát véltem felismerni, de nem engedte, hogy mélyebbre tekintsek. Különös világának picinyke dupla ajtaja bezárult, s fürkésző tekintetem kívül rekedt talán örökre. Amit viszont ezidő alatt láthattam, nem volt idegen tőlem, csakhogy valami irtózatosan monumentális és sötét változata az indákkal és bozótokkal körbenőtt magánynak, melyen keresztül egykor vártam a fénysugarat (ami aztán érkezésével az egészet leperzselte rólam (Kapcsolódó bejegyzés).
Ehhez képest egykori saját falaim csak pókhálóval díszített nádasnak hatottak. Pedig hogy gyötört?! - Idáig is eljuthat az ember? Eljuthattam volna én is? - Kérdezem magamtól? - S a válasz Istentől jön: - Igen. Sajnos igen. ...De Én nem akartam! Fénysugarat vártál, és Én el is küldtem. Szabad lettél, és már te tartod fogva emlékeidben azt a felemésztő érzést, mely ádázul fojtogatott! Csakis ezért láthattad most nagyban is! Téged már nem tud legyőzni, mert az ő szemében te vagy a fénysugár! - Sóhajtok, s előre gomolyogva ima kerekedik belőle!
...A pénztáros beütötte a hat skatulya gyufát és még valamit, amire már nem emlékszem, és a felhő felé intézte szavait: - Még valamit kér esetleg? - Hangja dallamos volt, mégis lemondóan csengett. Sem szóbeli válasz, sem valamiféle visszajelzés nem érkezett. Talán át sem hatolt a kérdés a távoli világba. De a pénztárosnő nem is várt, hogy felelet érkezzen, mondta az összeget, az alak pénzt nyújtott, és tovább állt. A lassan zörgő bevásárlókocsiban szakadozott fekete aktatáskáját tolta a fotocellás ajtó felé és a felhő, mely beburkolta, kicsit tétovázott ugyan, de csakhamar nekiiramodott és követte magányos gazdáját.
Imádkoztam érte, s most is azt teszem! ...Ezzel a bejegyzéssel is őt akarom világítani, és ha más fények is csatlakoznak hozzám, biztosan beragyoghatjuk távoli világát Isten erejével! Kapjon lángra a bozót körülötte, hadd legyen ő is szabad, hadd legyen ő is családtag, és kellemes társaság! ÁMEN!
Utolsó kommentek